> Most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk - Imalánc.ro
 
11. március, 2023Igehirdetések Most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik:

Örvendjünk az Atyával együtt, mert a megtérő bűnös halott volt, de életre kelt, el volt veszve, de újra megkerült.

„Egy embernek két fia volt, A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: »Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be.«

Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve.

Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: »Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.« Az atya odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.« Erre vigadozni kezdtek.

Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte: »Mi történt?« »Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt« – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: »Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.«

Ő erre azt mondta: »Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.«”

Lukács Evangéliuma 15, 1-3.11-32

A nagyobbik fiú is azért neheztelt apjára (az említett behelyettesítés szerint a Mennyei Atyára), mert jó, irgalmas, megbocsátó volt „meghalt, de feltámadt“; kisebbik fiához. Hogy mennyire igaz az állítás: „a jóságnak is van kísértése“, akkor érhető tetten, amikor őszintén magunkba nézünk. Hol hangosan, hol csak önmagunkban halkan hányszor fogalmazzuk meg a kritikát: „hát érdemes jónak, önmegtartóztató aszkétának, becsületesnek lenni?“ Hiszen Jézus annyira elnéző a legnagyobb bűnösökkel, a csaló vámosokkal, a cédákkal, a házasságtörőkkel, de még a halálra ítélt rablógyilkosokkal szemben is. ,,Lábam mégis majdnem megtántorodott, kis híja volt, hogy el nem buktam, mert felháborodtam a hetvenkedők miatt, amikor láttam a bűnösök jó sorát” (Zsolt 72).

A példabeszéd eme része kifejezetten a tisztességes embereknek szól, akik nemcsak megtartják a törvényeket, de közülük sokan, mint ez az idősebb, „derék fiú“ is, jutalomra is számítanak, (hiszen dupla részt várt az örökségből). Ha ezek közé tartoznánk, vegyük észre a jézusi figyelmeztetés lényegét: ne irigykedj, ha másoknak az Atya megadja azt is, ami szerinted nem lenne jogos! Csakhogy egyikünknek sincs „joga“ semmihez. Azért kell újból és újból megértetni magunkkal, hogy mit tartalmaz ez a fogalom: kegy – kegyelem. Itt nem a ,,tartozik és követel” moráljáról van szó. Épp ezt hiúsítja meg Jézus. A bíráskodás, vagyis annak megítélése, hogy az Isten mérlegén – ki „súlyosabb“ = értékesebb, a nagyobbik vagy a kisebbik fiú? – ennek eldöntését magának tartotta fenn az az Isten, aki az abszolút szentség, igazság és irgalom együtt és egyszerre. Ebből a szempontból hasonlósság észlelhető a Lk 15, 1-10-el. Az Isten mérlegén úgy látszik, más mértékkel mérnek. A lelkekbe, sorsokba, szándékokba, megtérésekbe belelátó Irgalom nem egyszer a tékozlók, az elcsatangolók felé billenti el a Mérleg nyelvét. Örvendjünk az Atyával együtt, mert a megtérő bűnös halott volt, de életre kelt, el volt veszve, de újra megkerült.

Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom