19. február, 2020Igehirdetések No comments

   Jézus és tanítványai egy alkalommal Betszaidába érkeztek. Ott egy vakot vezettek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. Ő kézen fogva kivezette a vakot a faluból. Aztán nyállal megnedvesítette szemét, rátette kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?”

   Az fölnézett, és így szólt: „Látom az embereket. Olyanok, mintha a fák járkálnának.” Erre ismét rátette kezét a vak szemére. Most már tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent.

   Ezután hazaküldte, és meghagyta neki: „Erről senkinek se beszélj a faluban!”

                                                              Márk Evangéliuma 8, 22-26

   Bartimeusról és a betszaidai vak meggyógyításáról szóló elbeszélések olyan megvilágosító események, amelyek Jézus halálának és feltámadásának a szükséges voltára mutatnak rá. Jézust arra kérik, hogy tegye rá a kezét a vakra, hiszen ismerhették már a vérfolyásos asszony esetéből, hogy képes csak érintésével is embereket gyógyítani.

   Az embert kivezeti szokásos környezetéből. Először csak részlegesen gyógyul meg: Látom az embereket, mintha a fák járkálnának. Néha a vakhoz hasonlóan mi is csak az emberek külsejét látjuk, vagy csak szemeink sarkából figyelünk rájuk. A fák szép díszletek, még saját nyelvezetük is van, de nincs arcuk, nem egyéniségek. Nehezen fedezzük fel a másik egyedi, megismételhetetlen voltát. Szükségünk van valakire, aki Jézushoz hasonlóan felnyitja szemeinket, hogy másképpen lássuk embertársainkat.

   Rendszeres ima segítségével elkezdhetjük másképpen látni az embereket, egészen közelről, vagy egy kicsit távolról, de szeretettel, több gyöngédséggel. Az emberek szemei titkot árulnak el. Vajon megérdemlem-e a fáradságot, hogy velem töltsd az idődet? Az emberi tekintet elárulja, hogy a velem szemben álló, mit érez, mennyire szenved. Ha figyelünk mások érzéseire, tekintetére, akkor az felébreszti bennük az életet.

Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…