A csodálatos kenyérszaporítás utáni napon a Genezáreti-tó túlsó partján maradt népnek eszébe jutott, hogy csak egy bárka volt ott. Tudták, hogy Jézus nem szállt a bárkába tanítványaival; tanítványai ugyanis egyedül hajóztak el.
Közben Tibériásból több bárka jött a hely közelébe, ahol az Úrtól megáldott kenyeret ették.
Amikor tehát a nép nem találta Jézust, sem a tanítványait, bárkába szálltak, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?”
„Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –, nem azért kerestetek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre.
Ezt az Emberfia adja nektek, – őt ugyanis az Atya igazolta.”
Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?”
„Istennek az tetszik – válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött.”
János Evangéliuma 6, 22-29
Életünkben vannak olyan események, amelyek örökre az emlékezetünkbe vésődnek. Ilyen esemény volt a kafarnaumi embereknek az életében Jézus csodálatos kenyérszaposítása. Utána már még jobban figyelték, keresték Jézust.
Ha egy ilyen esemény ennyire lenyűgözte őket, mennyire el fognak majd csodálkozni azon, amit saját testének fogyasztásáról fog mondani. Az emberek érezték, hogy itt többről van szó, mint egyszerű csodáról, mert nemcsak testileg laktak jól, hanem lelkileg is. Jézus olyan lelki eledelt kínál fel számukra, amelyet előtte még senki nem adott nekik.
Az életünk csak akkor lesz teljes, ha nemcsak testi szükségleteinket elégítjük ki, hanem lelki szükségleteinket is.
Nemcsak testi eledelre van szükségünk, hanem lelkiekre is. Jézus ismeri az emberek szükségleteit, de nem azért jött, hogy megszüntesse a társadalmi megkülönböztetéseket, hanem azért, hogy mindenkit elvezessen az üdvösségre.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda