Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből jött le: az Emberfia. Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne.’’
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ.
János Evangéliuma 3,13-17
“Legnemesebb minden fák közt, hű Keresztfa, áldalak! Erdő egy sem termett ilyet, ily gyümölccsel gazdagot, édes fa, mely édes szeggel édes terhet hordozol! Egyedül csak te vagy méltó váltságunkat hordani, és a hajótört világot biztos partra menteni: pusztulástól ezt a földet Bárány vére óvta meg.” (Venantius Fortunatus: Himnusz a Szent Keresztről)
Ma a szent keresztről emlélekzünk meg. Európában még egyértelmű a kereszt használata, azonban Ázsiában már nem. Zheijang kínai tartományban a kommunista párt ezernél több keresztet vett le a templomokról. Oka: féltek a kereszténység felvirágzásától.
Csak diszkréten szabad őket felakasztani. Zhang Khai és Liu Peng, a katolikus egyházközségek jogi képvieslői. Most tartoztatták le az úságírókat. Sorsuk bizonytalan. Vajon mi, hogy állunk ezzel? Keresztet vetünk-e, amikor templom előtt megyünk el?
Mindketten beperelték a helyi hatóságokat, mert a hivatalosan bejegyzett katolikus templomokról, mind az evangélikus templomokról levették a kereszteket, Zhang szerint a kínai jog ellen vétettek. Az elmúlt évben több, mint 50 templomot dúltak fel.
A nem hivatalos katolikus egyház Zheijangi püspöke Vincent Zhu az evangélikus lelkésszel együtt felhívták a híveik figyelmét, hogy erőszakmentesen tűntessenek engedetlenséggel a keresztek eltávolítása és a hivatalos eljárások ellen, mint engedetlen polgárok.
Július végén Zhu püspököt 26 paptársával Wenzhou önkörmányzatában tüntetést tartottak. (szabad fordításban, Christ in der Gegenwart, 2015. IX. 6. sz.)
Mindenkinek megvan a maga keresztje – szoktuk mondani. Talán sokan ismerjük a tanmesét, mely szerint valaki azzal a panasszal fordult az Úristenhez, hogy túlságosan nehéz a keresztje, melyet cipelnie kell. Az Úr nagylelkűen megengedte neki, hogy letegye, és másikat válasszon helyette.
Egy hét múlva újra jött az illető, hogy ez sem megfelelő, itt nyomja, ott szúrja, szeretne inkább egy harmadikat. Az Úr ezt is megengedte. Néhány nap múlva megint ott volt, ugyanezzel a panasszal.
A tizedik után aztán végre talált egyet, amelyik teljesen illett rá, nem volt sem túl nehéz, sem túl kényelmetlen – kiderült, hogy ez volt az, amelyiket először le akart tenni, és csak most jött rá, hogy ez tökéletesen rá volt szabva, rá volt méretezve.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda