7. április, 2021Igehirdetések Megnyílt a szemük, és fölismerték bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

   Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt.

Míg beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?”

   Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?” Azok ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagy hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt.

   Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem látták.”

   Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Azután Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az írásokban őróla szól.

   Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték. De ő eltűnt előlük.

   Akkor azt mondták egymásnak: „Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az írásokat?”
Még abban az órában útra keltek és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben.

                                                  Lukács Evangéliuma 24, 13-35

   Az Emmausz felé vezető út a csüggedés, a beletörődés útjaként indul, majd átváltozik az öröm, a megelégedés, a béke útjává. Csodálatos Jézus antropológiai lélektana: az elkeseredett lelkű tanítványokkal elmondatja mindazt, ami Jeruzsálemben történt velük. Ezzel segít nekik, hogy könnyebben fel tudják dolgozni a lelki traumájukat, rávezeti őket egy újabb távlatra.

   Az események felelevenítése által újra átélik a húsvét előtti eseményeket. Jézushoz fűzött elvárásaik nem teljesedtek be. Lelkileg, de főleg testileg el akarnak távolodni a zűrös események színhelyétől.

   Az eseményeket három nap távlatából mesélik el. Az asszonyok híradója még jobban megzavarta zaklatott lelküket. Nem értették meg, hogy hogyan támadhatott fel az, akit a szemük előtt gyilkoltak meg.

   A párbeszéd idilikus képbe vált át. A nap lementével nem akarják magára hagyni az ismeretlen vándort. Meghívják vacsorázni. Az együttétkezés új dimenziókat nyit meg. Jézus megígérte, hogy az Isten országa a nélkülözőkkel, kitaszítottakkal folytatott közös étkezés által valósul meg. Az étkezés közben a tanítványok szíve és szeme megnyílik, felismerik azt, akit gyászoltak. Ez az út tulajdonképpen a Feltámadott útja, amelyen egyre több társával találkozik, és segít nekik megérteni az események értelmét. Az eltávolodás, a menekülés útja a közeledés, az örömteli találkozás útjává változott.

Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…