18. július, 2021Igehirdetések Megesett rajtuk a szíve bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Abban az időben az apostolok összegyűltek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük.

Bárkába szálltak tehát és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket.

Amikor kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre.

Márk Evangéliuma 6, 30-34

      Minden szakmában fontos a pihenés, kikapcsolódás. A nyári szünidőben erre kapunk mindannyian meghívást. Nem jó az embernek a robotolás, az állandó munka, időt kell szakítani az áldott, egészséges pihenésre.

      Két favágó elhatározta, hogy versenyezni fognak. Az nyeri meg a versenyt, aki a legtöbb fát nyolc óra alatt ki tudja vágni. Nekifogtak a favágásnak. Az egyik megállás nélkül dolgozott, a pihenésre, ebédszünetre sem figyelt oda. A másik egy rövid szünetet tartott és megfente a fejszéjét. Ismét nekifogott és a végén lekerülte a társát. Nem is annyira a pihenés volt a fontos, hanem az összpontosítása. Nem a kivágni való fa mennyiségét nézte, hanem időt szakított a pihenésre, új erők összegyűjtésére.

      Jézus sem loholta bele magát a munkába, a gyógyításokba, a tanításba, hanem időnként csend szünetet tartott. Ezek a kis intermezzók segítették Őt abban, hogy tisztán lássa a dolgokat, újra fel tudjon töltekezni és a küldetését újult erővel tudja végezni. Nemcsak egyedül vonult el, hanem apostolait is meghívta a kikapcsolódásra, az imádságra. Fontosnak tartotta, hogy munkatársai is időnként megpihenjenek, félrevonuljanak imádságban, rekreációban. A rekreáció szó jelentése, újra teremteni, meggyógyulni. Az egészség újabb meghatározása a következőket tartalmazza: az egészség nem azonos a betegség hiányával, hanem a testi, szellemi és szociális jólét állapota. A rekreációnak fontos szerepe van a betegségek megelőzésében is. Ezért fontos a kikapcsolódás, a felüdülés. Olyan aktivitással tölteni az időt, amely a mással való foglalkozást jelenti.

      A nyári szünidőben ne csak a testi pihenésünkre figyeljünk, hanem lelki megújulásunkra, fejlődésünkre is, hiszen az ember csak testileg-lelkileg lehet egy egész.

Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom