> Kérjetek, és kaptok, hogy örömötök teljes legyen - Imalánc.ro
 
20. május, 2023Igehirdetések Kérjetek, és kaptok, hogy örömötök teljes legyen bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:

Jézus megmutatta, hogy Isten végtelenül szeret minket, és úgy tekint ránk, mint saját Fiára. Végső soron Jézus azért ment az Atyához, hogy közbenjárjon értünk.

Bizony, bizony, mondom nektek: Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek. Mindeddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és kaptok, hogy örömötök teljes legyen!

Ezeket hasonlatokban mondtam nektek. Eljön az óra, amikor már nem hasonlatokban szólok, hanem nyíltan beszélek az Atyáról.

Azon a napon majd az én nevemben kértek, és nem mondom azt nektek, hogy én kérem értetek az Atyát. Hiszen az Atya szeret titeket, mivel ti is szerettetek engem, és hittétek, hogy az Istentől jöttem.

Eljöttem az Atyától és a világba jöttem. Most elhagyom a világot, és visszatérek az Atyához.

János Evangéliuma 16, 23b-28

Nemcsak az evangélium és a hit ereje kölcsönöz örömet Jézus követőinek, hanem ez a meghallgatott ima következménye is.

Jézusnak olyan erős a közbenjáró szerepe, hogy az Atya szívesen teljesíti azokat a kérő imákat, amelyekben az ő fiára hivatkozunk. Ugyanakkor olyan hatása lesz a fiúságnak, hogy közvetlenül is lehet fordulni az Atyához. Az egy nagyon fontos minőségi ugrás, hiszen addig kevesen mertek ilyen közelségbe kerülni az Atyához.

Jézus valóban egy válaszfalat bontott le, amely meggátolt minket, hogy az Atyához forduljunk. Jézus megmutatta, hogy Isten végtelenül szeret minket, és úgy tekint ránk, mint saját Fiára. Végső soron Jézus azért ment az Atyához, hogy közbenjárjon értünk.

Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom