7. október, 2020Igehirdetések No comments

   Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát: Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:

Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe.”

                                    Lukács Evangéliuma 11, 1-4

   Az imádság a közösség a vallásos közösség felismerésének az elsődleges jele. Jézus a Miatyánkban egy emberközeli, emberismerő, gondviselő, megszólítható Atyát mutat be. Lukács csak öt kérést épített be a leírásába. Istent atyának szólítja, amely a rokoni kapcsolatokhoz hasonló köteléket sejtet. Istent úgy szólíthatjuk meg, mint egy kegyelmes apát, aki ismeri gyermekeinek a gondját, baját. Isten megszentelését a saját életünkbe kell elkezdjük elsősorban azzal, hogy szakítunk a kapcsolatot meggátoló bűnnel.

   Isten országa Lukács értelmezésében a társadalmi különbségeknek a megszűntetésével érkezik meg, és nem az emberi berendezkedés olcsó mintája. A mindennapi kenyér az élet fenntartásához szükséges eledelt, illetve Isten kegyelmi adományát jelenti. Ugyanakkor a közösségben közösen elfogyasztott eledelt jelenti.

   Jézus közösségét az ellenség megbocsátása és az ellenségért való imádság jellemzi. Ennek az irgalmasságnak az ősmintája az Atya mindenkori irgalmas szeretete. A kísértés itt teljesen negatív értelemben szerepel, nem segíti elő a jellem erősítését.

Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…