2. augusztus, 2020Igehirdetések No comments

   Abban az időben: Amikor Jézus tudomást szerzett Keresztelő János haláláról, csónakba szállt és elment onnan egy kietlen helyre, egyedül. De az emberek megtudták, és a városokból gyalogszerrel utána indultak Mikor kiszállt, már nagy tömeget látott ott. Megesett rajtuk a szíve és meggyógyította betegeiket.

   Amint beesteledett, tanítványai odamentek hozzá, és figyelmeztették: „Sivár ez a hely, és késő már az óra is. Bocsásd el a tömeget, hadd menjenek a falvakba, hogy élelmet szerezzenek maguknak!” Jézus azonban ezt mondta nekik: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!” Ők ezt felelték: „Nincs másunk itt, csak öt kenyerünk és két halunk.” Mire ő ezt mondta: „Hozzátok ide!”

   Miután megparancsolta, hogy a tömeget telepítsék le a fűre, fogta az öt kenyeret és a két halat, szemét az égre emelve áldást mondott, azután megtörte a kenyereket, és odaadta a tanítványoknak, a tanítványok pedig az embereknek. Mindannyian ettek és jól is laktak. Végül tizenkét kosár lett tele a kenyérmaradékokkal. Pedig mintegy ötezer férfi evett, nem számítva a nőket és a gyerekeket.

                                              Máté Evangéliuma 14, 13-21

   Jézus komolyan veszi az ember fizikai szükségleteit is. A pusztába való kivonulás, valamint a nép megvendégelése, a pusztai vándorlást juttatja eszünkbe. Jézus az új Mózes, aki nem a törvények megtartásával, hanem a Lélek által építi egybe új népét. A nép kivonulása a kezdetek egyházát juttatja eszünkbe. Ahhoz, hogy a gyűlekezet résztvehessen Krisztus szentmiseáldozatából a választott néphez hasonlóan ki kell vonuljon kényelmi zónájából. Ki kell vonuljon a pusztába, ahogyan Keresztelő Szent János tette Jézus nyilvános működése előtt.

   Jézus a csodát nem egyedül viszi végbe, hanem tanítványainak a segítségével, ezzel már utal a későbbi szerepükre. Ők kell majd lelkileg táplálják a népet, de nem hétköznapi eledellel, hanem saját testével. Persze a pusztai tanításkor még senkiben sem tudatosodott az esemény eszmetörténeti következménye. Amikor közösen összegyűltek az eukarisztia megünneplésére, akkor már újabb jelentőséget kapott a kenyér megszaporításának a csodája. Jézus szavai ma is visszhangzanak követőinek a lelkében: “Adjatok nekik ti enni.” (Mt 14, 16b) Az apostolok még nem hittek Jézus csodatevő erejében, a csupasz igazsággal mentegetőztek. Gyakran nekünk sincs több öt kenyérnél és két halnál, de Jézus nem a sokat kéri tőlünk, hanem azt a keveset, amink van. Ő képes a kevésből is sokat kihozni. A dúsgazdag és Lázár példabeszéde jut eszembe, ahol a gazdag nem segített a kolduson, bár a maradékából is adhatott volna. Nem az a baj, hogy keveset adunk, hanem inkább az, hogy azt a keveset sem akarjuk megosztani másokkal, amely rendelkezésünkre áll. Ezt a keveset áldja meg, és ezt a keveset szaporítja meg Jézus. Csak van-e elég hitünk, hogy elfogadjuk az Ő szaporító hatalmát?

   A maradék kenyérről és halakról az tény jut eszünkbe, hogy ma sok étel megmarad az emberek asztaláról, de a legnagyobb része a szemetesbe köt ki. Ugyanakkor azok a katolikusok jutnak eszünkbe, akik huzamosabb ideig távol maradnak az áldozásról.

Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…