> Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! - Imalánc.ro
 
5. május, 2023Igehirdetések Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:

Létünk számonkért lét, ezért arra kell törekednünk, hogy minél biztosabban az üdvözültek sorába kerüljünk.

„Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: »Elmegyek, és helyet készítek nektek?« Ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahová én megyek!”

Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hová mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?”
Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.”

János Evangéliuma 14, 1-6

Korunkban sokat nyugtalankodnak az emberek. Félnek a háborúttól, a gazdasági válságtól, a küszöbön álló megszorításoktól. Jézus nem azért jött, hogy megoldja korának társadalmi igazságtalanságait, gazdaság-politikája visszaéléseit. Elsősorban az üdvösség egyetemességét mutatta be.

A másik igen fontos kérdés életünk végén, hogy lesz-e elég hely az üdvözöltek körében, mennyi az esélyünk, hogy üdvözöljünk? Ezek a kérdések azonban keveseket foglalkoztatnak, inkább a jövőre néző kérdésekkel foglalkoznak. Tény, hogy Jézus a meghívottakat ott akarja látni az Atyánál, ezért mindent megtesz részéről, hogy minél többen az atyai házba jussanak. Mivel Jézus egyenlőnek tartja magát Istennel, hatalmában áll eldönteni, hogy kikkel akar együttélni, időt tölteni. Létünk számonkért lét, ezért arra kell törekednünk, hogy minél biztosabban az üdvözültek sorába kerüljünk.

Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom