A Szent György Lovagrend Marosszéki Priorátusa megdöbbenéssel értesült arról, hogy a közel 200 lelkes sóvidéki falu, Atyha több száz éves katolikus temploma, villámcsapás következtében leégett. Ezért elhatározta, hogy elsők között nyújt segítséget és kezd adománygyűjtést a templom újjáépítéséért.

Atyha-templom

   Atyha a „fellegekbe nyúló falu”, ahonnan pazar klilátás nyílik a Firtosra, Siklódra, de ugyanúgy Korondra is: mintha csak a színház erkélyéről tekintenénk a színpadra. Néhány éve teljesen felújított évszázados katolikus templomát száz évenként érintette a pusztulás szele: 1867-ben tűzvész, 1927-ben tornádó, és idén újra a lángok martaléka lett.

Atyha-templom-oldalrol

   Sóvidék legmagasabb falva nemcsak omladozó, elnéptelenedett házairól híres, hanem sokkal inkább gyönyörű természeti környezetéről, megmentett és szépülő, kőalapú székely boronaházairól, megőrzött épített örökségéről, az itthon maradt vagy ide költözött, élni akaró, az ősi talpalatnyi földet megbecsülő és művelő emberek tenni akarásáról is. Ezért hisszük, hogy összefogással újra felépülhet az istenháza, újra a falu lelki-szellemi központjává válhat.

Atyha-templom-kapujal

   Felhívunk minden jó szándékú, az épített örökségért és közösségeink megmaradásáért felelősséget érző, tenni akaró vállalkozót, magánszemélyt, intézményt: adományukkal támogassák ezirányú kezdeményezésünket.
Kérjük, adományaikkal támogassák az atyhai templom újjáépítését.

Adományaikat a következő számlára küldhetik:
ASOCIAȚIA CAVALERILOR SFĂNTU GHEORGHE DIN ROMÂNIA

Banca Carpatica
Cont IBAN RON: RO22CARP021000050873RO02
Cont IBAN EURO: RO06CARP021000050873EU01
Cont IBAN HUF: RO53CARP021000050873HU01
Cod SVIFT : CARPRO22
Sucursala Miercurea Ciuc

A megjegyzések rovatban kérjük feltüntetni: „atyhai templom javára”.

Segítségükben bízva tisztelettel
Szent György Lovagrend Marosszéki Priorátusa

Forrás: lovag Sebestyén Péter tájékoztatása nyomán

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…