Jézus egy alkalommal megfigyelte, hogyan dobják a gazdagok adományaikat a templom perselyébe. 
Közben észrevette, hogy egy szegény özvegyasszony két fillért dobott be. Erre megjegyezte: „Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki más. A többiek ugyanis abból adakoztak, amiben bővelkednek, ez azonban mindent odaadott, ami szegénységéből telt: egész megélhetését.”
Lukács Evangéliuma 21, 1-4
Jézus nem ellenzi a gazdagságot, de potenciális veszélyt lát benne. A pénz követelőző úr. Az évek múlásával behatol a szívbe, megöli az igazságosságot, a nagylelkűséget, irgalmasságot. A pénz sokasodni akar, és nem számít, hogy kinek a fáradságos munkájával, életáldozatával szaporodik. A gazdagság könnyen elfeledteti az igazságosságot. Újabb szenvedélyek előtt nyitja meg az utat. A leglényegesebbet feledteti el, ti. Isten a legfőbb úr.
A szegény asszony az adományával mindent Istennek ajándékozott. Az ajándék, adomány nagyságát nem a mennyiség, hanem a befektetett munka, valakinek a lehetőségei határozzák meg. Könnyen megtörténhet, hogy akinek sok pénze van, csak a fölöslegéből adakozik, de nem jelent számára semmilyen áldozatot, lemondást. Isten nem azt kéri tőlünk, hogy mindenünket adjuk el, hanem hogy lehetőségeink szerint segítsük embertársainkat. A vagyon jó szolga, de nagyon rossz gazda. A vagyon, gazdagság utáni sóvárgás felemészti az ember életét, egészségét, és elrabolja az értékes időnket.
Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom