3. június, 2021Igehirdetések Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Miután az Úr közölte a feltételeket, amelyek alapján szövetséget akart kötni népével, Mózes lejött a hegyről, s kihirdette a népnek az Úr minden szavát és parancsát.

Az egész nép egy szívvel felelte: „Az Úr minden szavát megtartjuk.” Ezután Mózes leírta az Úr valamennyi törvényét. Másnap reggel a hegy lábánál felállított egy oltárt és tizenkét emlékoszlopot Izrael tizenkét törzsének megfelelően. Azután megbízott néhány fiatalt Izrael népéből, hogy égőáldozatot mutassanak be, és bikákat ajánljanak fel az Úrnak békeáldozatul.

Mózes vette a vér felét és áldozati csészékbe öntötte, a vér másik felét pedig az oltárra hintette. Majd fogta a szövetség könyvét, és felolvasta a népnek. Ők kijelentették: „Követjük és megtartjuk, amit az Úr parancsol.”
Erre Mózes vette a vért, meghintette vele a népet, és így szólt: „Ez annak a szövetségnek vére, amelyet az Úr mindezen igék alapján kötött veletek.”

Kivonulás könyve 24,3-8

Testvéreim! Krisztus a ránk váró javak főpapjaként jelent meg, s belépett abba a nagyobb és tökéletesebb sátorba, amelyet nem ember keze alkotott, vagyis nem ebből a világból való. Nem a bakok vagy borjak vérével, hanem saját vérével lépett be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök megváltást szerzett. Ha ugyanis a bakok és bikák vére, meg az üsző hamva, a tisztátalanokra hintve külsőleg tisztává teszi őket, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől Krisztus vére. Ő az örök Lélek által saját magát adta tiszta áldozatul az Istennek, hogy az élő Istennek szolgáljunk. Ezért ő új szövetség közvetítője. Előbb azonban a régi szövetség idején elkövetett bűnök megváltásáért el kellett szenvednie a halált, hogy a meghívottak elnyerjék az örökké tartó örökséget.

Zsidókhoz írt levél 9,11-15

A kovásztalan kenyerek ünnepének első napján, amikor a húsvéti bárányt feláldozzák, tanítványai megkérdezték (Jézust): „Mit akarsz, hová menjünk, hogy elkészítsük számodra a húsvéti vacsorát?” Erre elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek a városba. Találkoztok ott egy emberrel, aki vizeskorsót visz. Kövessétek őt, aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezi, hogy hol van az a szállás, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal elfogyaszthatom? Ő mutat majd nektek egy étkezésre berendezett, tágas, emeleti termet. Ott készítsétek el nekünk.” A tanítványok elmentek, s a városba érve mindent úgy találtak, ahogy megmondta; és elkészítették a húsvéti vacsorát. Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik, és mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik. Bizony mondom nektek: nem iszom többé a szőlő terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom az Isten országában.” Ezután zsoltárt énekelve kimentek az Olajfák hegyére.

Márk Evangéliuma 14,12-16.22-26

     A mai ünnep az Oltáriszentségben valóságosan jelenlevő Jézusra hívja fel a figyelmünket. Jézus nem testi valóságban akart köztünk maradni, hanem az utolsó vacsorán szerezte meg az Oltáriszentséget azért, hogy földi vándorlásunkban társunk legyen, velünk maradjon a világ végéig. 
     Az ünnep arra hivatott, hogy növelje bennünk az Oltáriszentség iránti tiszteletünket, amely nemcsak a mi korszakunkban, hanem korábban is lanyhult, gyengült. Az oltárszekrényben Jézus jelen van éjjel-nappal, és azt szeretné, hogy napi tevékenységeinkben egy kicsit megpihenjünk nála és szánjunk rá egy kis időt. Igazából nekünk van szükségünk Jézus segítségére, kegyelmeire, mert Nélküle csak téblábolunk az élet harcterén.
     Az ószövetségi szentírás arról számol be, hogy Mózes a Hóreben megkapta Istentől a tízparancsolatot. Negyven nap után tért vissza a néphez, amely korábban aranyborjút készített magának, és azt imádta. A szövetség egyik legfontosabb követelménye az, hogy meg kell tartani Isten minden szavát, amelyek az emberi lét egységét, egészségét, a szövetséget védték. Izrael fiai bikákat áldoztak fel törzseik szerint az Istennek.
     Az újszövetséget már nem állatáldozatok vérével kötték meg, hanem Jézus vérével. A vér nagyon szent volt a választott nép számára, mert az életet jelképezte, ezért tilos volt a fogyasztása. Jézus saját testével és vérével kötte meg Istennel az újszövetséget, ezzel megszűntette a régi szövetség összes áldozatait. Erről olvasunk a Zsidókhoz írt levélben (Zsid 9, 11-15). Akkor miért kell minden nap bemutassuk ezt a legszentebb áldozatot? Nem egy újabb, feljavított áldozatot mutatunk be, hanem ugyanannak az egyetlen áldozatnak vagyunk a részesei. 
     Jézus áldozata egyedi, ezért ugyanaz az áldozat jelenik meg minden szentmisében, tehát nem egy újabb áldozat bemutatása, nem ugyanannak az ismétléséről van szó, hanem Jézus húsvéti áldozatnak a megjelenítéséről. Jézus nagycsütörtökön elővételezte keresztáldozatát, majd nagypénteken a kereszten be is mutatta azt.
     Márk evangélista pedig bemutatja az utolsó vacsora előkészítésének a körülményeit. Jézus időben rendelkezett mindenről. Az apostolok a hagyományos pászkavacsorát akarták elkölteni, Jézus azonban egy teljesen más jellegű vacsorát készített elő.
     Az Oltáriszentség alapítását egyszerűen mutatja be, Jézus kezébe veszi a kovásztalan kenyeret, majd a szétosztáskor kijelenti, hogy az Ő testét veszik magukhoz. A kelyhet is megáldja, és odanyújtja apostolainak, ez az áldás kelyhe, amely a vérét tartalmazza. A szövetség vére kifejezés az ószövetségi bárányáldozatra utal, amelynek a vérét Mózes a népre hintette. Ezzel kötötték meg Istennel az ószövetséget. A vacsora leírásának a befejező része az utolsó vacsorát a messiási lakomával kapcsolja össze. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy megértsük, az utolsó vacsora nem egy zártkörű esemény, hanem Jézusnak a bűnösökkel és a vámosokkal elköltött étkezéseivel is kapcsolatban marad.
     Szent II. János Pál pápa egyik elmélkedésében kitért arra, hogy a végtelen Szeretetnek köszönhetően létrejött szentség, megérdemli a hálánkat és a tiszteletünket. Ennek a szentségnek a tisztelete, minden Jézussal való találkozásunkban meg kell mutatkoznia. Krisztus imádása ugyanakkor az áhítat sokféle módjában: a személyes imádságban, az imaórákban, az évi negyvenórás szentségimádásban, a szentségi áldásban, az eukarisztikus körmenetekben, az eukarisztikus kongresszusokban, mutatkozik meg. Az Úrnapja ennek a tiszteletnek a nyilvános megvallását teszi lehetővé.

Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom