> Családos imalánc – Ötszázhetvenharmadik Hét – November 28 – December 4. - Imalánc.ro
 
28. november, 2022Imalánc a családokért Családos imalánc – Ötszázhetvenharmadik Hét – November 28 – December 4. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Ha velünk és közöttünk van az Isten, minden gond eltávozik tőlünk.
Aranyszájú Szent János

Add, Urunk, hogy a te szavaidat és a te szeretetedet közvetítsük!

Lelkünket is a hozzá hasonló szépre vezeti. Az utóbbi befogadja Krisztust, szolgálja és jócselekedetekkel mutatja ki szeretetét.
Nazianzi Szent Gergely

Istennél semmi sem lehetetlen.
Szent Lukács

Köszönjük mindazoknak, akik Istenbe vetett hittel és bizalommal egyénileg vagy családjukkal, esetleg lelkiatyjukkal és közösségükkel imájukkal bekapcsolódtak legalább egyszer (de ha többször az annál jobb) a családos imalánc eddigi 572 hetébe, vagy akár annak egy fohászába. Buzdítjuk önöket, hogy próbáljanak továbbra is időt szakítani az imára. Minden hittel mondott ima eljut a Mindenhatóhoz. Ő mielőtt kimondanánk tudja mire van szükségünk. Kérjük, adja meg nekünk kegyelme által, hogy felismerjük Őt mindennapjainkban, ráismerjünk az Ő kéréseire, amit sajátosan személyreszabottan kér tőlünk! Isten áldása kísérje mindenki imáját, fohászát, munkáját, családját és egyházközségét! A soron következő a Fájdalmas rózsafüzér. Hálát adunk Istennek minden egyes jóindulatú, imádkozó személyért, aki a jóra törekszik és lelki közösségben van velünk a Családos imalánc 573. hetének imáiban.

HÉTFŐ: Fájdalmas R.f. 1. Tizede.
Amit sötétben mondtok, világos nappal hallják majd, és amit a zárt falak közt fülbe súgtok, azt a háztetőkről fogják hirdetni.
– Jézus –
Imaszándék: Istenünk, te mindent tudsz! Segíts bennünket, hogy úgy cselekedjünk, ami kedves előtted is és az emberek előtt is!

KEDD: Fájdalmas R.f. 2. Tizede.
Akit ugyanis az Isten küldött, az az Isten szavait közvetíti, mert hisz (Isten) nem méri szűken a Lelket, amikor adja.
– Keresztelő Szent János –
Imaszándék: Add, Urunk, hogy a te szavaidat és a te szeretetedet közvetítsük!

SZERDA: Fájdalmas R.f. 3. Tizede.
Szíved és szád mindig igazat mondjon.
– Szent Benedek –
Imaszándék: Istenünk, segíts hogy az igazságot vlljuk, vállaljuk és hirdessük az igazságot!

CSÜTÖRTÖK: Fájdalmas R.f. 4. Tizede.
Jézus szívbéli szent öröm, igazság kútja, fényözön, gyönyör, túl minden gyönyörön, kihez a vágy közel se jön.
– Szent Bernát –
Imaszándék: Add, Urunk, hogy örömünket találjuk abban, ami neked tetszik!

PÉNTEK: Fájdalmas R.f. 5. Tizede.
Kész irgalom, jószívűség!
– Szent Hildegard –
Imaszándék: Segíts, Urunk, hogy tudjunk jószívűnek lenni személyválogatás nélkül!

SZOMBAT: Fájdalmas R.f. 1. Tizede.
Ne higgy tehát pusztán testi szemeidnek; mert itt inkább látni a láthatatlant; mert a test szeme a múlandót látja, a léleké az örökkévalót, amit a testi szem nem vesz észre, de a lélek és az értelem meglát.
– Szent Ambrus –
Imaszándék: Adj, Urunk, tisztánlátást, hogy felismerjük mit érdemes megtenni!

VASÁRNAP: Fájdalmas R.f. 2. Tizede.
Adjátok meg a hibázónak a reményt arra, hogy teljes bocsánatot nyerhessen, és ezért a büntetés mellé adjatok egy kis bíztatást.
– Bosco Szent János –
Imaszándék: Add, Urunk, hogy irgalmas szeretettel mi is tudjunk megbocsátani másoknak, úgy hogy megtapasztalják megbocsátásunkat!

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…