Kérdezd meg Jézust, hogy mit vár tőled és légy bátor!
                               – Ferenc pápa

   Szilárdan hiszek abban – akkor is ha a tények az ellenkezőjét mutatják- hogy az Isteni Gondviselés úgy törődik velem, mintha egyedül volnék a világban.
                              – XXIII. János pápa
   Jézus nem nézi az időt, mert az Égben már nincs idő. Neki csak a szeretetre kell néznie.
                             – Lisieux-i Kis Szent Teréz

   Köszönjük mindazoknak, akik Istenbe vetett hittel és bizalommal egyénileg vagy családjukkal, esetleg lelkiatyjukkal és közösségükkel imájukkal bekapcsolódtak legalább egyszer (de ha többször az annál jobb) a családos imalánc eddigi 427 hetébe, vagy akár annak egy fohászába. Buzdítjuk önöket, hogy próbáljanak továbbra is időt szakítani az imára. Minden hittel mondott ima eljut a Mindenhatóhoz. Ő mielőtt kimondanánk tudja mire van szükségünk. Kérjük, adja meg nekünk kegyelme által, hogy felismerjük Őt mindennapjainkban, ráismerjünk az Ő kéréseire, amit sajátosan személyreszabottan kér tőlünk! Isten áldása kísérje mindenki imáját, fohászát, munkáját, családját és egyházközségét! A soron következő a Világosság rózsafüzér. Hálát adunk Istennek minden egyes jóindulatú, imádkozó személyért, aki a jóra törekszik és lelki közösségben van velünk a Családos imalánc 428. hetének imáiban.

HÉTFŐ: Világosság R.f. 1. Tizede.
Aki ugyanis megveti, amit megszabtak atyai elődei, az isteni törvényekre sem ügyel.
                            – Szent István király –
Imaszándék: Add, Ueunk, hogy megbecsüljük és betartsuk nemzeti és kerresztény hagyományainkat, de főleg az Isteni törvényeket!

KEDD: Világosság R.f. 2. Tizede.
Végül oda térült a beszéd, hogy testi érzékeink bármilyen nagy gyönyörűsége megannyi ragyogásban is csupán testi marad, és az örök élet örömeihez mérten nem összehasonlításra, de említésre méltónak sem látszik.
                           – Szent Ágoston –
Imaszándék: Segíts, Urunk, hogy ne érzékeink és kísértéseink vezéreljenek, hanem a Te irányításaid!

SZERDA: Világosság R.f. 3. Tizede.
A testvéri szeretetről nem szükséges írnom nektek, hiszen Isten maga oktatott ki, hogy szeressétek egymást.
                         – Szent Pál apostol –
Imaszándék: Segíts, Urunk, hogy embertársainkat megkülönböztetés nélkül tudjuk szeretni!

CSÜTÖRTÖK: Világosság R.f. 4. Tizede.
A helyes szolgálat a segítséget nyújtót alázatossá teszi.
                      – XVI. Benedek emeritus pápa –
Imaszándék: Add, Urunk, hogy ne uralkodjon el a gőg rajtunk, amikor másokat szolgálunk, hanem inkább legyünk minél alázatosabbak másokkal szemben!

PÉNTEK: Világosság R.f. 5. Tizede.
Fontold meg, hogy sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak, s ha te nem viselsz magadra gondot, akkor sokkal bizonyosabb a kárhozatod, mint az üdvösséged, tekintve, hogy az örök élet útja annyira szűk.
                     – Keresztes Szent János –

Imaszándék: Add, Urunk, hogy a Feléd vezető út kedvesebb legyen számunkra, mint a világ által kínált minden csábítás!

SZOMBAT: Világosság R.f. 1. Tizede.
Csak égni kevés, csak világítani hiú dolog, égni és világítani, ez a tökéletesség!
                     – Szent Bernát –
Imaszándék: Add, Urunk, hogy égni, világítani tudjunk, hogy mások épülhessenek, láthassanak és melegedhessenek fényünknél!

VASÁRNAP: Világosság R.f. 2. Tizede.
Az Isten szabad, ezért imádságomban szabadon kell kiöntenem szívemet.
                    – Kronstadti Szent János –
Imaszándék: Add, Urunk, hogy Veled mindig őszintén, mint barátunkkal beszélgessünk!

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…