Jézus Krisztusnak, Dávid és Ábrahám fiának családfája:
Ábrahámnak Izsák volt a fia, Izsáknak Jákob, Jákobnak Júda és testvérei, Júdának Fáresz és Zára Támártól, Fáresznek Eszróm, Eszrómnak Árám, Árámnak Aminadáb, Aminadábnak Náásszón, Náásszónnak Szalmon, Szalmonnak Bóász Ráhábtól, Bóásznak Jóbéd Ruttól, Jóbédnek Izáj, Izájnak pedig Dávid király.
Dávidnak Salamon volt a fia Uriás feleségétől, Salamonnak Roboám, Roboámnak Abija, Abijának Ászáf, Ászáfnak Jozafát, Jozafátnak Jórám, Jórámnak Ozijás, Ozijásnak Joatám, Joatámnak Acház, Acháznak Ezekiás, Ezekiásnak Manasszesz, Manasszesznek Ámósz, Ámósznak Joziás, Joziásnak pedig Jekoniás és testvérei a babiloni fogság idején.
A babiloni fogság után: Jekoniásnak Szálátiél volt a fia, Szálátiélnek Zorobábel, Zorobábelnek Ábiud, Ábiudnak Elijakim, Elijakimnak Ázór, Ázórnak Szádok, Szádoknak Áhim, Áhimnak Eliud, Eliudnak Eleazár, Eleazárnak Mattán, Mattánnak Jákob, Jákobnak pedig József. Ő volt a férje Máriának, akitől a Krisztusnak nevezett Jézus született.
Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg a népét bűneitől.”
Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott:
Íme, a szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: „Velünk az Isten.”
Máté Evangéliuma 1,1-16.18-23
Testvéreim!
Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket. Akiket ugyanis előre ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra. Így lesz ő elsőszülött a sok testvér között Akiket előre erre rendelt, azokat meg is hívta, akiket meghívott, azokat igazzá tette, akiket pedig igazzá tett, azokat meg is dicsőítette.
Szent Pál Rómaiaknak írt levele 8,28-30
Isten a görbe vonalakon át is tud egyenesen írni. Szent Pál azt vallja, hogy az Istenben bízóknak, hívőknek minden a javukra válik, ez azonban nem jelenti azt, hogy a bűn, a szenvedés valamivel hozzájárul a kegyelem ingyenességéhez. A katolikus teológia elvetette a kettős eleve rendelés elméletét. Isten tudja, hogy kik fognak üdvözülni, és kik azok, akik nem, de nincs előre meghatározva a sorsuk. Ezért feltételes az eleve rendelésük. Ehhez az egyik klasszikus példa az a tanár, aki a feleltetés, illetve a felmérő írás előtt figyelmezteti diákjait, hogy nem akar senkit sem megbuktatni, illetve senkinek sem akar rossz jegyet adni, de a felelet, illetve a felmérő dönti el végső soron, hogy milyen minősítést adhat.
Isten szubszekvens (utólagos) módon akarja azt, amit mi szabad döntésünk által választunk. Karl Barth szerint a predestináció elsősorban Istenre vonatkozik, azaz jósága abban nyilvánul meg, hogy Krisztusban Ő a megváltott és Ő az elvetett. Tehát nemcsak minket, hanem az egész emberiséget kiválasztotta, ezért a predesztináció egyetemes.
A katolikus teológia egy másik kifejezéssel magyarázza a predestinációt, a reprobációval (elutasítás). Isten senkitől sem utasítja el az üdvösséget, tehát nincs pozitív, illetve abszolút reporbáció. Csak annyiban akarja valakinek az üdvösségét, vagy kárhozatát, amennyiben az illető szabadon választja az egyiket, és a felkínált kegyelmeket nem fogadja el.
Szent Pál értelmezése szerint a kiválasztottak a keresztény közösség összes tagjai. A keresztény ember élete folyamán vissza kell tükrözze, újra kell teremtse magában Krisztus arcát, azáltal hogy belekapcsolódik a feltámadott életébe. Isten végső célja mindezzel, hogy minket a dicsőségre vezessen.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda