Jézus így tanított az utolsó vacsorán:
„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben!
Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében.
Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.”
János Evangéliuma 15, 9-11
Jézus öröksége nem egy eszme, hanem Isten országának a megvalósulása itt a földön. Az örömet parancsainak a megtartásához köti. Igazi erőmet csak az Ő feltétlen szeretete adhat nekünk.
Ez a szeretet mentes minden érzelgősségtől, szentimentalizmustól, elsősorban az Atya szeretetéből táplálkozik. Ez az örökség biztos alapokra helyezi a keresztény közösségeket. Enélkül csak egy bandáról beszélgethetünk, amelyet a közös szórakozás, kikapcsolódás hoz össze.
Nem egy utópisztikus örömről álmodik, hanem az Ő szeretetének a megjelenéséről, amely őszinte és igaz.
Ma egyre jobban érezzük ennek az őszinte szeretetnek a hiányát, mert a legtöbb kapcsolatot az érdek, a közös haszon határozza meg. Jézus tanítása meghívás az igazi szeretet megismerésére, és annak gyakorlatba ültetésére. Személyes életünk is csak ennek a szeretetnek a fényében bontakozhat ki.
Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom