Amikor Jézus Galileában tanított, az egyik szombaton vetések között járt. Tanítványai tépdesni kezdték a kalászokat, és kezükkel morzsolgatva eszegették. Néhány farizeus rájuk szólt: „Miért tesztek olyant, ami szombaton tilos?”
Jézus válaszolt nekik: „Nem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt éhezett? Bement az Isten házába, fogta a szent kenyereket, evett, és adott belőlük a többieknek is; pedig azokat csak a papoknak lett volna szabad megenniük.” Majd hozzátette: „Az Emberfia ura a szombatnak is.”
Lukács Evangéliuma 6, 1-5
Gyakran észrevesszük mások hibáit, de ritkán foglalkozunk saját tévedéseinkkel. Jézus tanítványai olyat tettek, amely felborította a megszokott mintákat, szokásokat. Bár a kalász tépését nem lehet az aratással egy szintű munkának tekinteni, mégis súrolja a szombati törvény megszegésének a határát. A Dávid király párhuzam nem meríti ki egészen a tanítványok szombati cselekvését. Dávid király menekülés közben a szükség törvényére hivatkozva, kérte el az áldozatra lefoglalt kenyereket. Ez viszont nem volt szolgai munka.
Jézus felülírja az emberi szokásokat, és tisztázza, hogy nem a törvény betűje, hanem a törvény szelleme a fontos. A törvény van az emberért, és nem fordítva. A törvény csak keretet nyújt egy emberségesebb életnek, de nem helyettesíti, nem pótolja a szeretetet és az irgalmasság cselekedeteit.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda