30. augusztus, 2020Igehirdetések No comments

   Abban az időben:

   Jézus többször felhívta tanítványai figyelmét arra, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de a harmadik napon feltámad a halálból. Erre Péter félrevonta őt, és óva intette: „Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled!” Mire ő Péterhez fordult: „Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem az Isten ügyére van gondod, hanem az emberekére!”

   Azután így szólt tanítványaihoz: „Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen. Mert mindaz, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; és aki énértem elveszíti életét, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe saját lelkéért?

   Az Emberfia pedig el fog jönni Atyjának dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint.”

                                                  Máté Evangéliuma 16, 21-27

   Ember tervez, Isten végez – szokták mondani. Ebben az evangéliumi részletben erősen kiérezhető az isteni tervezés és az emberi tervezés közti különbség. Jézus saját szenvedéséről beszél, miközben Szent Péter hallani sem akar szenvedésről, keresztről, árulásról. Számára a paradicsom egy gond nélküli állapot, ahol minden a legnagyobb rendben van, és még a nyoma sincs a szenvedésnek, a halálnak. Ezzel ellentétben Jézus saját szenvedéséről beszél, amelyet önként fog vállalni. Ebben áll hivatásának az ars poeticaja. Nem emberi módon közelíti meg a valóságot. Emberként lehet, hogy szabadkozna, istenként viszont teljesen átadja Istennek az élet irányítását.

   Jézus válaszában az ellentétek világába vezet be bennünket. Félreérthető kettősség ez, megmenteni és elveszíteni. De nem akárkiért, vagy akármiért, hanem az emberek üdvösségéért.

   Kétségbeesésének határán a következőket fogalmazta meg József Attila: ,,Nem emel fel már senki sem, belelemerültem a sárba, Fogadj fiadnak, Istenem, hogy ne legyek kegyetlen árva.” Jézus nem a sárba merült, hanem Isten tenyerébe helyezte az életét.

   Benedetta Bianchi Porro orvosnőt 13 évig tartó súlyos betegség után 28 éves korában szólította magához az Úr. Mégis teljes élete volt: megtalálta ádozatos hivatásának magasabb formáját. ,,Mindig arról álmodtam, hogy orvos lehessek – írta Naplójában – de most betegen is csak azért akarok élni, hogy feláldozzam magam az emberekért!” Ugyancsak ő írja egyik lelki barátjának: ,,Az élet rövid, gyorsan elszalad. Az egész élet olyan, mint egy rövid, keskeny híd. Veszélyes azoknak, akik csak élvezni akarják, de biztonságos azoknak, akik együttműködnek Istennel, hogy eljussanak országába.” (Simione, 1963, Levél Natalinohoz)

Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…