Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte.
Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt.
Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából, Jeruzsálemből, Tírusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.
Lukács Evan 6, 12-19
Jézus ellenállhatatlan személyisége arra készteti az embereket, hogy találkozzanak Vele. A tizenkét apostol kiválasztása sem történik véletlenszerűen, mert Jézus ismeri azoknak a múltját és jövőjét, akiket meghívott.
Az apostolokat nem külsejük, hírnevük szerint választotta ki, hanem egyéniségük és belső világuk szerint. Jézus világosan látja követőiben azokat a képességeket, amelyek szükségesek egy közösség szolgálatára. Elsősorban emberségüket és azon képességük szerint választotta őket ki, hogy mennyire tudtak együtt érezni az emberekkel.
Kiválasztásukban nem annyira a tehetségük volt a mérvadó, hanem inkább az a nyitottság, amellyel hallgatták szavait. Ezekből az emberekből alakult ki később az apostolok közössége. Egy olyan közösség, amelyet a közös hit és a Jézus iránti végtelen szeretet határozott meg.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda