Abban az időben a templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben. Tél volt. Jézus éppen a templomban járt, Salamon oszlopcsarnokában. A zsidók körülvették őt, és megkérdezték: 
„Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan!”
Jézus így felelt: „Mondtam már nektek, de nem hiszitek el. Cselekedeteim, amelyeket Atyám nevében művelek, tanúságot tesznek rólam. De ti nem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók. Az én juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök életet adok nekik.
Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket kezemből. Atyám, aki nekem adta őket, hatalmasabb mindenkinél: senki sem ragadhatja el őket Atyám kezéből.
Én és az Atya egy vagyunk.”
János Evangéliuma 10, 22-30
Az élő templom, Jézus bemegy a Szentek szentjének előcsarnokába, hogy ott kihangsúlyozza az Atyával való egységét. Itt egyszer már meg akarták kövezni, de sikertelenül. Az elutasítás oka, a hitetlenség. Ez a közvetlen megszólítás olyanoknak szól, akik már hisznek.
Jézus jó pásztorhoz hasonlítja magát, aki szoros kapcsolatban van a nyájával. Ez a kapcsolat kölcsönös, mert az engedelmességen alapszik. Eszerint, aki nem hallgat Jézus szavára, illetve nem engedelmeskedik neki, az nem a nyájhoz tartozik. A jelenlegi hallgatóságot megsérti, de ez nem vesz részt a Jézus elleni összeesküvésen. Az elutasítottságot, a kudarcot, az üldöztetést azért említi, mert ezzel indokolja meg az ellenkező tábor hitét, amely nyitott és befogadó. Isten adta ezeket a meghívott embereket Jézusnak, ezért az Ő védjegyét élvezik, senki sem tehet kezet rájuk. Jézus és az Atya egységének a nyilvános, külső jele a hívek közössége.
Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom