“Az anyaság kezdettől fogva magával hozza a kitárulkozást az új személy felé: és éppen ez a nő „szerepe”. Mert ebben a kitárulkozásban, tudniillik a gyermek foganásában és szülésében talál magára az asszony „őszinte odaadása által”.
Amikor arra az anyára tekintünk, „akinek lelkét tőr járta át”, gondolataink elszállnak a világ minden szenvedő asszonyához, akik akár testi, akár lelki kínokat szenvednek. Ebben a szenvedésben szerepe van az asszony sajátos érzékenységének is, akkor is, ha gyakran jobban tudja viselni a szenvedést, mint a férfi.
Szinte lehetetlen az összes szenvedést fölsorolni, néven nevezni. Gondolhatunk a gyermekekért való anyai aggódásra, különösen, ha betegek, vagy ha tévútra jutottak, szeretteink halálára, a felnőtt gyerekektől elfeledett anyák magányosságára, az özvegyek elhagyatottságára, azoknak a nőknek a szenvedésére, akik az élet küzdelmében magukra maradtak, és azokra az asszonyokra, akiket igazságtalanság, bántalom ért, akiket kizsákmányolnak.
Végül ott van az emberi vagy anyai méltóságot sértő bűnök miatti lelkiismereti fájdalom, a lelkiismeret nehezen gyógyuló sebei. Mindezekkel a szenvedésekkel oda kell állnunk Krisztus keresztje alá.”
– részlet II. János Pál pápa MULIERIS DIGNITATEM című apostoli leveléből –