Amikor Kafarnaumban Jézus az élet kenyerének mondta önmagát, vita támadt a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” – kérdezték.
Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van és én feltámasztom őt az utolsó napon. Az én testem ugyanis valóban étel és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne.
Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él.
Ez a mennyből alászállott kenyér. Nem az, amelyet atyáitok ettek, és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él.” Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában.
János Evangéliuma 6,52-59
Jézus azzal, hogy magát az élet kenyerének nevezi, egyenlővé teszi az Istennel. Ekkor a hatalmat előtte egyetlen próféta sem kért ki magának. Beszédében már megelőlegezi húsvéti feltámadását. Csak azt tud igazából életet adni, aki ő maga is az élet ura.
Teste és vére nem egyszerű, hétköznapi eledel, hanem saját áldozatának gyümölcse. Amikor szentáldozáshoz járulunk, akkor maga a Szentlélek költözik belénk. Ő teszi lehetővé, hogy Krisztus bennünk lakozzék. Jézus teste a Szentlélek által válik jelenvalóvá.
Az átváltozáskor a Szentlélek adja Krisztust nekünk, az áldozáskor Krisztus adja nekünk a Szentlelket. így valósul meg a rokonság Istennel. A Lélek józan mámora az Eukarisztia oltáránál alakul ki. Amíg az ajzószerek kivetkőztetnek minket valós énünk-ből, addig az oltáriszentség felülemel minket ha emberi természetünk, és Istenhez kerülünk közelebb. Ezt Krisztus saját vére és teste által közvetíti a szeretetén keresztül. Ezért olyan fontos, hogy ne hanyagoljuk el lelkünk táplálását.
Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom