> Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz - Imalánc.ro
 
10. május, 2023Igehirdetések Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak:

Minden cselekedetünk csak akkor hiteles, hogyha Krisztust jelenítsük meg általuk.

Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem.

Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad.

Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek.

János Evangéliuma 15, 1-8

Jézus a szőlőtő hasonlatával akarja az apostolok értésére adni azt a fontos szerepét, amelyet mindegyikük életében játszik. Csak ott lehet lelkileg fejlődni, haladni, ahol a krisztuskövetők életét átjárja Krisztus. Krisztus nélkül gyenge, halandó emberek vagyunk, akik ideig óráig képesek valamilyen stratégiát, tervet foganatosítani, de nélküle kevés és gyenge eredményeket érhetünk el.

Nem magányos farkasoknak hívott meg bennünket a szolgálatába, hanem hogy testvéreinkkel együtt építsük föl Isten országát. Isten országa láthatatlan módon épül fel életünkben, de mindig vissza kell kapcsolni a forráshoz, hiszen minden belőle fakad.

Minden cselekedetünk csak akkor hiteles, hogyha Krisztust jelenítsük meg általuk. Másképpen csak megmaradunk az emberi próbálkozások szintjén, amelyek csak utánozni tudják Krisztus tervét, de őket megvalósítani szinte lehetetlen.

Krisztus életünk magvetője, szőlőtője, és azt akarja, hogy bőséges termést hozzunk.

Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom