Miután a húsvéti vacsorán Jézus megmosta tanítványai lábát, így szólt hozzájuk:
„Bizony, bizony, mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött küldőjénél. Boldogok vagytok, ha ezt megértitek, és így is cselekedtek. Nem mindnyájatokról mondom ezt. Ismerem azokat, akiket választottam. De be kell teljesednie az írásnak: Akivel megosztottam kenyeremet, sarkát emelte ellenem.
Előre megmondom, mielőtt megtörténnék, hogy amikor megtörténik, higgyétek, hogy én vagyok.
Bizony, bizony, mondom nektek: Aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be; aki pedig engem fogad be, azt fogadja be, aki küldött engem.
János Evangéliuma 13, 16-20
Jézus úgy van jelen az apostolok életében, mint egy testvér, segítő barát. Még egy percig sem éreztette velük, hogy úr, hogy neki szolgálni kell, hanem mindig igyekezett szolgálni, példát mutatni. Ennek ellenére tudatában van annak, hogy szolgálatáért nem mindenkitől várhat el hálát, őszinteséget, megbecsülést.
Előre tudja, hogy azok közül, akiket tanított, belső életébe beavatott, lesznek árulók, hálátlanok. Mégsem hátrál meg, hanem folytatja küldetését, hiszen a küldő az Atya, aki úgy szereti nyáját, mint saját Fiát. Erről tanúskodik Szent Pál rómaiakhoz írt levele: Saját fiát sem kímélte Isten… (Róm 13, 16-20)
Az árulás kockázata sem változtatja meg Isten eredeti tervét, hanem vállalja értünk és velünk a megváltást. Ugyanakkor azonosul azokkal, akik sorsot vállalnak Vele, küldötteivel. Ők is ugyanolyan kockázatnak vannak kitéve, mint a Mester, aki életét adja juhaiért.Ők a meghosszabbított karjai, akik folytatják a megváltás művét.
Krisztus ma is hív meg követőket szolgálatára, de nem szolgákat, hanem testvéreket, barátokat, akik örömmel végzik a feladatukat.
Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom