Amikor az utolsó vacsorán Jézus elmondotta búcsúbeszédét, tanítványai megjegyezték:
„Most nyíltan beszélsz, nem hasonlatokban. Most elismerjük, hogy mindent tudsz, és nincs szükség rá, hogy valaki is kérdezzen. Ezért hisszük, hogy Istentől jöttél.”
Jézus így felelt: „Most hisztek? Eljön az óra – már el is jött –, amikor szétszéledtek, ki-ki a maga útján, és engem magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.
Mindezt azért mondtam nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek; de bízzatok! Én legyőztem a világot.”
János Evangéliuma 16, 29-33
Minden emberi kapcsolatban elérkezik az az idő, amikor az utak szétválnak. Ez egy nagyon fontos időszak, mert lehetőséget kínál a kapcsolat milyenségének meghatározására, mindenki szabadon dönthet, hogy tovább lép a már meglevő kapcsolatban, vagy folytatja saját útját.
Az apostolok valóban szétszéledtek, mert elragadták közülük a Mestert. Ezt az elválást Jézus úgy élte meg, mint a kapcsolat minőségének az ugrását. Az elválasztásban tapasztalhatták meg az apostolok, mit jelent Jézus nélkül élni. Ezáltal még értékesebbé vált számukra a Jézussal töltött időszak. Megértették, hogy inkább nekünk van szükségük rá, és nem fordítva. De jó alkalom volt az önállósodásra, a fejlődésre.
Az elválás nélkül senki sem tud önálló lenni, mert belefullad, megszokja a kapcsolatait. Az elválást nehezíti az ellenséges környezet, amely nem tudja elviselni a másságot, a hitet. Saját elképzelései, tervei vannak, és ami ezzel ütközik, az mind ellenséges, megkérdőjelezhető. De ebben az ellenséges környezetben is fontos a visszakapcsolás Jézushoz. Ez adott nekik erőt a további folytatáshoz, küzdelmeikhez.
Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom