> A kő, amelyet az építők félredobtak, szegletkővé lett - Imalánc.ro
 
5. június, 2023Igehirdetések A kő, amelyet az építők félredobtak, szegletkővé lett bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Jézus a szenvedését megelőző napokban példabeszédekben kezdett szólni a főpapokhoz és a nép elöljáróihoz: Egy ember szőlőt ültetett. Bekerítette sövénnyel; pincét is ásott, meg őrtornyot is épített benne. Aztán bérbe adta a szőlőmunkásoknak, és elutazott messze földre.

Isten képes megváltoztatni az események kimenetelét.

Amikor eljött az ideje, elküldte a szőlőmunkásokhoz egyik szolgáját, hogy beszedje a szőlő terméséből neki járó részt. Ezek azonban nekiestek, megverték, és üres kézzel elkergették.

Ekkor másik szolgát küldött oda hozzájuk: annak betörték a fejét, és gyalázatosan elbántak vele.

Küldött egy harmadikat is: azt megölték. Küldött aztán még többet: közülük egyeseket megvertek, másokat pedig megöltek.

Ezután már csak az egyetlen fia maradt, akit nagyon szeretett. Végül őt küldte hozzájuk, mert így gondolkodott: „A fiamat csak becsülni fogják.” A szőlőmunkások azonban így biztatták egymást: „Itt az örökös. Gyerünk, öljük meg, és mienk lesz az öröksége!” Nekiestek tehát, megölték, és kidobták a szőlőből.

Vajon mit tesz majd erre a szőlő ura: Elmegy, elpusztítja a szőlőmunkásokat, és másoknak adja ki a szőlőt. Nem olvastátok az írást?

A kő, amelyet az építők félredobtak, szegletkővé lett. Az Úr tette azzá; csodálatos dolog ez a mi szemünkben.

Erre el akarták fogni Jézust, de féltek a néptől. Megértették ugyanis, hogy róluk mondta a példabeszédet. Otthagyták tehát, és eltávoztak.

Márk Evangéliuma 12,1-12

A szőllőmunkásokról szóló példabeszédében Jézus azokról a küldöttekről beszél, akiket Isten bízott meg üzenetének közvetítésére. A szőlőmunkások kegyetlenül elbántak a szőlősgazda küldötteivel.

Jelképesen azokat mutatja be, akiket a nép elutasított, mert nem fogadták el hivatásukat és üzenetüket.

Jézus gyakran azonosítja magát, azokkal akiket elutasítottak. Ezt a fajta elutasítottságot fogja majd ő is megtapasztalni Izrael vezetőségétől. Isten azonban jóra fordítja küldötteinek sorsát, mert az elutasítsás ellenére véghez viszi tervét.

Jézus a szegletkő, amelyet a munkások eldobtak, de ennek ellenére Isten alapkővé változtatja. Tévedés lenne azonban azt gondolni, hogy Isten is ilyen erőszakosan avatkozna bele az események menetébe.

Inkább arról van szó, hogy Isten képes megváltoztatni az események kimenetelét. Még az ellenségei is az Ő malmára hajtják a vizet.

Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom