2. december, 2018Igehirdetések No comments

   Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről:

   „Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal. A mindenség összetartó erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel.

   Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok.

   Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.”

                                                   Lukács Evangeliuma 21,25-28.34-36

   A választott nép évszázados tapasztalata azt mutatta, hogy amikor Istentől eltávolodtak, akkor a társadalomban krízis ütte fel a fejét. Az Emberfia eljövetelét egy hatalmas világi kataklizmával kötték össze. Ezek a képek az emberek gondolatiban meghúzódó aggodalmaskodásnak voltak a jelei. Féltek Isten napjától, a harag napjától. Ez a félszem azonban Krisztus után alaptalannak bizonyult, mert Isten először az irgalmasságát mutatta meg. Jézus igehirdetésében Isten országa úgy jelenik meg, mint egy jelenvaló igazság. Nem valamikor a jövőben fog megvalósulni, hanem itt és most elérkezett. Akik nyitottak a befogadására, azok már itt a Földön belekapcsolódnak Isten országának a körforgásába.

   A történelmi katasztrófák úgy jelentek meg a nép tudatában, mint a tisztulási folyamathoz tartozó tényezők. Isten nem verte őket hiába, hanem állandó megtérésre nevelte őket.

   Isten országának a kibontakozását akadályozzák: a tobzódás és a világi gondok. A keresztény az adventi időszak kezdetén lelkileg megnyitja magát az isteni üdvtervnek. Nem a saját ügyeskedéseire hagyatkozik, hanem az isteni kegyelemre, amely mindig a legtöbbet képes kihozni az emberből. Ezt a felkészületi időszakot nem magányosan akarja bejárni, hanem Isten jelenlétében. Isten mindig jelenlét, mégis várakozunk az Ő érkezésére. Ez azt jelenti, hogy annak ellenére, hogy köztünk van, szükségünk van egy fajta diszponáltságra.

   Az ima és a virrasztás lelkileg megedzenek a külső és belső problémák elfogadására. Olyan eszközök, amelyek növelik bennünk az istenfélelmet, ugyanakkor bátorsággal látnak el minket. Félünk, mert bűnösök vagyunk, de bátorságot merítünk Isten szeretetéből, amely mindig megbocsát és hazavár minket.

T. Ráduly István Zsolt, Kőhalom

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…