A színeváltozás vagy görög szóval élve metamorphószisz, illetve latinul transfiguratio Jézus isteni dicsőségének felragyogását jelenti emberi testben még a feltámadás előtt a Tábor hegyén.

A-Tabor-hegyi-Szinevaltozas-bazilika

   A Szentírás a színeváltozást nem Jézus Krisztus misztikus élményeként, hanem a tanítványoknak adott kinyilatkoztatásként írja le (Mk 9,2-7; Mt 17,1-9; Lk 9,28-36; 2Pt 1,16-18). Hatására megvilágosodott számukra Jézus rejtett isteni méltósága.

   A színeváltozás fontos mozzanatai a ragyogó fény, Mózes és Illés megjelenése, a felhő és az Atya szózata.

   A felhő az Ószövetségben is Isten jelenlétének szimbóluma. Az Atya szózata a felhőből Jézus keresztségére emlékeztet: Jézus Krisztus a szeretett, az egyetlen Fiú. Márknál ez a Péter által 6 nappal előbb kifejezett hitvallás megerősítése.

   A szózat 2. része, az „őt hallgassátok” parancs Jézust a MTörv 18,15-ban jelzett eszkatológiai prófétának tekinti, akire hallgatni kell.

   Mózes és Illés megjelenése szintén Jézus Krisztus messiási igazolása, mert ők képviselik a „törvényt és a prófétákat”, tehát az egész ószövetségi tanítást és jövendölést.

   Krisztus arcának ragyogása és ruhájának fehérsége emlékeztet arra, hogy földi alakja ellenére is égi lény (Dán 7,9; 10,5; ApCsel 1,20; Jel 3,4), sőt arra, hogy ő az Emberfia, aki égi magasságokba emelkedik (Dán 7,13). Hogy a tanítványok éppen ekkor kapják a teofániát összefüggésben lehet a szenvedés előrejelzésével (Mk 8,31). Annak ellenére, hogy Krisztus Jahve szolgájának útjára és nem pedig a győzelmes király útjára lép, ő az Isten Fia, ő a megígért eszkatológikus próféta, akinek kijár az isteni dicsőség.

   Urunk színeváltozásának ünnepnapját augusztus 6-ra tették. Keleten már az 5. században ünnepelték. A római liturgia erre a napra helyezte a bab- és borszentelést, melyet a pogány vinalia rustica szertartásának örökébe léptetett. Az áldás az Alpokon innen is elterjedt, de a bab megszentelése már kimaradt belőle. A Tábor-hegyen egykor 3 templom épült a három sátor emlékére. Rómában a 11. századtól ezen a napon csak a lateráni bazilikának felszentelési ünnepét ülték. III. Kallixtus pápa az 1457-es nándorfehérvári törökök feletti győzelem emlékezetére hálából az egész Egyházban egyetemessé tette az ünnepet. Nálunk a kötelező ünnepek közé tartozott, de a XVII. századi jegyzékekben már nem szerepelt. Keresztény életünkben való jelentősége a prefációban hangzik el, amelynek Nagy Szent Leó pápa egyik beszéde képezi az alapját: ,,Önmagában, mint az Egyház fejében mutatja meg a dicsőségnek azt a fényét, amely majd egyszer beragyogja az Egyház egész testét.”  II. János Pál pápa (1978-2005) a Világosság rózsafüzére 4. titkaként az Urunk színeváltozását jelölte meg (Aki a Tábor-hegyén megmutatta isteni dicsőségét.).

Forrás: Magyar Katolikus Lexikon és Adoremus

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…