4. június, 2019Igehirdetések No comments

   Jézus az utolsó vacsorán tekintetét az égre emelte, és így imádkozott:

   „Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged! Te hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon. Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egy igaz Istent, és Jézus Krisztust, akit te küldtél.

   Én megdicsőítettelek téged a földön. A feladatot, amelyet rám bíztál, teljesítettem. Atyám, most te dicsőíts meg engem azzal a dicsőséggel, amelyben részem volt nálad a világ teremtése előtt!

   Kinyilatkoztattalak téged az embereknek, akiket e világból nekem adtál. Tieid voltak, és nekem adtad őket. Tanításodat megtartották. Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. Hiszen én a tőled vett igéket mondtam el nekik, ők pedig elfogadták: megismerték az igazságot, hogy tőled jöttem, és hittel elfogadták, hogy te küldtél engem.

   Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem értük, akiket nekem adtál. Tieid ők – hiszen a tied mindaz, ami az enyém, és minden az enyém, ami a tiéd –, és én megdicsőültem bennük.

   Én nem maradok tovább itt e világban, ők azonban a világban maradnak. Én most hozzád megyek.”

                                               János Evangéliuma 17,1-11a

   Jézus nem fedi fel tanítványainak a megdicsőülésének a módját, csak arról a dicsőségről beszél nekik, amelyet már a világ teremtése előtt birtokolt. Ezt nem tudta senki elvenni Tőle. Az üdvösséget Isten megismerésében látatja. A kis katekizmus valamikor az emberi lét értelmét is ebben látta meg. Jézus emlékezteti az Egyház tagjait, hogy mindig figyeljenek fiúi kötelességüknek a teljesítésére. Ennek a kötelességteljesítésnek a kiváltképpeni példáját a Fiú saját életével mutatta meg. Jézus tekintetét az égre emelte, megmutatta, hogyan kell viselkednie a kereszténynek az élet útján. Bár négy lábbal a Földön élünk, mégis a segítséget Istentől reméljük.

   A “világ” kifejezés azokat jelöli meg, akik nem hittek Jézus kinyilatkoztatásában. Egykor a tanítványok is a világban éltek, de Isten a Fiának adta őket. A főpapi imából kimaradnak a világból valók, és azokért szól, aki a szavára hittek Istenben.

   Most kinyilatkoztatja, hogy a világ üdvözítésében az apostolok a legfőbb munkatársai lettek. Értük könyörög, értük imádkozik, hogy a kísértésekben el ne távolodjanak Istentől. Az Atya megdicsőül a Fiúban, a Fiú megdicsőül apostolaiban. És így részesülhetnek abból az egységből, amely a Fiú és az Atya közt létezik. Ezt nevezhetnénk az egység keresztény alapokmányának, hiszen ez messzemenően meghalad minden emberi egységre törekvést.

Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom