29. december, 2018Igehirdetések No comments

   Néha az az érzésünk, hogy minden nyugtalanságunk, lázas készületünk arról szól, hogy megpróbáljuk túljátszani magunkat, megpróbáljuk a kiszolgáltatottságunkat és tehetetlenségünket ismételten letagadni, hogy nem tehetünk semmit sem ellene sem érte.

   Az ünnep, amibe a mi egész évi tevékenységünket beleöljük, kibontakoztatjuk, tulajdonképpen a passzivitás ünnepe lenne. Mi nem tudunk semmit tenni.

   Isten az, aki cselekszik, Isten az, aki a világra születik, 2000 év óta minden egyes napon újra és újra.

   A mindenséget kapjuk meg ajándékba. Ezért ajándékozzuk meg mi is egymást. Hans Urs von Balthasar: Isten lesz minden mindenben.

   Képzeld el, hogy karácsony van, de senki nem megy oda. Mert a karácsonyhoz nem lehet menni. Ő jön el közénk.

   Egy kisfiú fogadós akar lenni, de nem volt már ilyen szerep. Lehetett volna József vagy király, de ő mindent visszautasított. Ő fogadós akart lenni. Végül mégis beállítják. Amikor karácsonykor sorra kerül a darabban és az ajtóban el kéne utasítania a szent családot ezt mondja: gyertek be gyorsan, mert ezért lettem fogadós.

Minden megíratott.
A próféták megmondták mindent jóelőre.
De a te anya szíved még mindig nem hagyott föl a reménnyel.
A te szíved még mindig várt valamit.
Egy ést az Örök Rendelésen, amelyen a szeretet kiosonhat.
József már fáradt volt, ledőlt volna egy kapuboltba,
de te csak mentél házról házra, kapuról kapura,
és zörgettél és könyörögtél.
Nem magadért, hanem a Gyermekért,
hogy ne fázzék, ne szúrja szalma gyönge testét,
ahogy a próféták megírták.
Mert a te anyai szíved még mindig nem hagyott föl a reménnyel,
Hisz van-e telt pohár, melynek színén egy szirom el ne férne még?
Ház, hol egy terhes asszonynak ne jutna még hely?
Lobbant a lámpaláng, amint az érdes kéz kutatva fölemelte:
,,Hé, ki dörömböl itt! Takarodjatok, koldusok! Nem csárda ez!
A tárt kapun kidőlt a jó meleg s a zsíros sültek jószaga.
S egy kard villant: sokféle martalóc bitangol szerteszét ilyenkor,
s a bölcs polgár vigyáz a házra.
Betlehem bezárkózott, szíve kővé keményedett a félelemtől.
Mert azokban a napokban összeíratta a népet a Császár.
Elengedték a láncról a kutyákat, nagy szelindekek futkostak a hóban,
dühösen szimatoltak, szűköltek, mint a lelkiismeret.
Józsefnek fájt a lába, botjára támaszkodva baktatott az érthetetlen éjszakában.
Az istálló felé, amely fölött már ott égett a Csillag.
A küszöbön megállt, hátrahőkölt a vastag trágyabűztől,
s tanácstalanul visszanézett.
Te már tudtad, hogy nincs segítség. Az emberek bezárták szívüket,
a Szeretet hiába könyörög, nem talál rajta rést.
Fájdalmak Emberét hozod világra nyomban, fájdalmak anyja vagy,
fájás nélkül szülő, amint a nyirkos szalmára lerogytál,
s öled végtelen távolából meghallottad a koldus Újszülött didergő zokogását.

                                                                             Rónay György: Betlehem

   Talán ismerik a történetet a diákról, aki a betlehem előtt állva realizálja magában, hogy üres kézzel jött a Jézuskához. Pedig szeretett volna valami szépet ajándékozni. És akkor megszólal a gyermek: hozd ide nekem a legutolsó felmérődet. A diák meglepődik, mert az utolsó felmérője elégtelenre sikeredett. Nem baj, hozz ide valamit, ami elégtelen, ami töredékes, nem beteljesületlen az életedből akár. Nem így vagyunk mi is kicsit a jászol előtt ma este, hogy üres kézzel jöttünk ide. Pedig szerettünk volna valami szép ajándékot hozni, valami személyeset, olyat, ami csak a miénk, amit csak én hozhatok. És a kis Jézus, a testté lett Ige, az emberré lett Isten azt mondja nekünk: Nem baj! Hozd ide a családodat, a barátaidat, a munkatársaidat, a hitedet, a reményedet, a szeretetedet. Hogy is hozhatnám: a kapcsolataim romokban hevernek, széttöredezettek a gyermekemmel, az apámmal, a nagyanyámmal, a férjemmel, a feleségemmel, a hitem gyenge, a reményem csak pislákol, a szeretetem önző. Nem vagyok büszke rá, szóra sem érdemes, nemhogy ide hoznám. És a jászolban fekvő gyermek így szól: Hozd ide azt az életedből, ami összetört, töredékes, gyenge, sebzett, ami hazugság, amivel nem tudsz, mint kezdeni, ami értéktelen, nyűg, szégyen, ami a te bénaságod.

   A mai örömhír, hogy mindazzal, ami közönséges vagy aljas és alantas az életemben, ami szégyellnivaló, amire nem vagyok büszke, jöhetek, hozhatom és odatehetem a jászol mellé. Add nekem ide most ezeket, hisz ezért jöttem a világra. Szállás nélkül egy istállóban elutasítva.

   A karácsony ezt üzeni nekünk, hogy jöhetünk az életünkkel a Jóisten elé, jöhetünk úgy, ahogy vagyunk, azokkal a dolgokkal, amit a legszívesebben eltitkolnánk, meg nem történtté tennénk.

   Képzeljük el, hogy itt a karácsony és ez senkit nem érdekel. Senki nem készült, senki nem jön templomba, senki nem takarít… Az adventi időben nincsenek hajnali misék, találkozások, nincsenek adventi vásárok, korcsolyapálya, felvillanyozott utcák, nincsenek szaloncukorhalmok, ajándékkészítés, vásárlás, senki nem süt bejglit és nem énekeljük az Úrangyalát vagy más adventi tónusokat. Képzeljük el, hogy karácsony van és egy karácsonyfát sem díszítenek az emberek, nem építenek betlehemet, sem istálló, sem jászol, a templomok olyan üresek, mint egy nyári délelőttön. Képzeljük el, hogy Karácsony van, de senki sincs itt velünk a templomban. Ez lenne az igazi meglepetés. Az ünnep elmarad! Mert készület nélkül, átmenet nélkül, felvezetés nélkül, csak úgy egyszerre nincs karácsonyi hangulat.

   De hát a többi ünnepel is így van mondanánk: ha valakinek szülinapja van és nem készülnek rá, akkor elmarad az ünnep, ha nem készülünk elő elsőáldozásra, ha nem járunk bérmálkozási felkészítőre, ha nem dolgozunk meg az előkészületeken, nem lesz ünnepünk.

   Születésnapom attól még van, ha nem köszöntenek fel, öregebb leszek és bölcsebb is talán függetlenül attól, hogy megünneplem vagy nem. No de minden lázas készülődés, izgatottság, pezsgés, aktivitás ellenére nem szabad elfelejtenünk, hogy valójában azt, amit ma ünneplünk, azt mi emberek képtelenek vagyunk előidézni. Az ünnepet nem fogjuk tudni csinálni.

   Egy születésnap történik függetlenül attól, hogy ünnepeljük vagy nem, hogy hogyan ünnepeljük és a karácsonnyal sincs ez másként. Képzeljük el, hogy karácsony van és senki nem ünnepel. De a karácsony attól még történik.

   Karácsony nem egy emlékünnep egy megemlékezés, ami csak akkor lesz megtartva, ha lesz, aki eljön, ha lesz, aki megszervezze. Ha pedig senkit nem érdekel, ha senki nem dolgozik rajta akkor elmarad. A karácsonyi ünnep teljesen más, mint egy megemlékezés vagy egy emléknap, mert a karácsonyban történik valami, jobban mondva a karácsony maga történik: Isten megszületik a világra, az Ige testté lesz, függetlenül attól, hogy mi felkészültünk-e rá vagy nem, hogy hogyan készültünk elő, hogy sikerült-e készülni vagy nem. „Nem tészta, hogy ne sikerüljön.

   Ama bizonyos tulajdonképpeni napon sem volt senki felkészülve erre. Senki nem gondolt Izraelben a Messiás érkezésére. Egyetlen szálláson sem akadt hely, nemhogy valahol előkészítették volna a helyét, kipárnáztak volna egy ágyikót… És az istálló, ami még maradt, valószínűleg teljesen másként festett, mint ahogyan azt a szülők elképzelték. De ez természetes is volt valahol: hiszen népszámlálás volt…, mindenki hazatért (határokon sor, az utakon türelmetlenség), és hogy éppen ott érte utol Máriát a szülés, ezt bizonyára azon asszonyok értik leginkább, akikkel nem értek be a kórházba szülni…

   Semmi nem volt előkészítve a történtekhez. A jó Isten mégis eljött, mert el akart jönni, teljesen saját elhatározásból. Nem hívták, ahogyan mi hívjuk a jöjj el, jöjj el, Emmanuel! énekünkkel, nem készítgették a terepet, ahogyan mi a lelkünket. A jó Isten megragadta az alkalmat (ergreift die Initiativen), és kezdeményezett. Ez a karácsony: Isten megragadja az alkalmat és kezdeményez. Akkor is és ma is. Ő lejött a világunkba, bejött az életünkbe, ha akarjuk, ha nem, ha mi erre felkészülünk vagy éppen nem. Ő ezt végbeviszi, beteljesíti akaratát mindenek ellenére. Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod: menjen teljesedésbe, amit akarsz, ragadd meg az alkalmat Te…

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…