12. szeptember, 2019Igehirdetések No comments

   Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Ennek hallatára Mária zavarba jött, és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez.

   Az angyal azonban folytatta: Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!

   Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?”

   Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.”

   Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott.

                                                                           Lukács Evangéliuma 1,26-38

   Az emberiségnek eddig sikerült befogni a szél, a víz, a tűz és a nap energiáját, de mekkora újítást jelentene az, ha be tudná fogni a szeretet energiáját?

   Jézus az ellenségszeretetről beszél, amely tele van ellentmondásokkal, hiszen azt kéri tőlünk, hogy azokat is szeressük, akik kihasználnak, meglopnak, megütnek minket. Persze olyat kér tőlünk, amelyre már előzőleg példát mutatott. Az új parancsolatot a következő igékkel fogalmazta meg: szeretni, jót tenni, áldani és imádkozni. Gyakorlatilag azt kéri követőitől, hogy úgy tekintsenek ellenségeikre, mint a saját rokonaikra, vagy a barátaikra.

   A szeretetet meg lehet parancsolni, a szimpátiát és a barátságot azonban nem, mert ezek a léleknek a különös állásfoglalásai. Az ellenség címszó alatt itt elsősorban az ember saját vallási állásfoglalásának az ellenzőit jelenti. Ugyanakkor az igazságtalanul viselkedő embertársainkat is jelentheti. Bizonyos szempontból nem meghunyászkodást kér tőlünk, hanem megbocsátó lelkületet. A mi alapállásunk mindig az kell legyen, hogy Krisztusra való tekintettel mindenki felé nyitottak és segítőkészek kell legyünk. Az ellenségeskedés itt az átkozásban és a bántalmazásban ölt testet. A keresztény ezzel szemben az áldást és a jóakaratú megbocsátást kell gyakorolja. Az ellenségért végzett imádság a másik iránt megnyilvánuló jóindulat felkeltése. Az imádság segítheti az ellenséget a megtérésében.

   Amikor Jézust arcul ütötte a szolga, akkor nem hagyta szó nélkül, hanem rákérdezett a tett jogosságára. Tehát nem azt kéri tőlünk, hogy mindennemű megalázást, igazságtalanságot szó nélkül viseljünk el, hanem inkább az igazságosság és az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlására serkent.

   Istennek mindannyian adósai vagyunk a bűn lajstromán, ezért nem kérhetjük ki magunknak mások megbüntetését. Csak az irgalmasság, a szelídség jézusi útján tudjuk jobb belátásra bírni a bántalmazóinkat.

   Ennek az új parancsolatnak az egyedülállósága abban fejeződik ki, hogy a jó mértékét az emberbe helyezi: nem az a legfontosabb, amit az ember tesz, hanem az, hogy amit mások részéről szeretne önmagának, azt kell cselekedje.

   Cselekedeteink csak akkor vezetnek Istenhez közelebb, ha nem a kölcsönösség alapján működnek, hanem a krisztusi szeretet nyomán. A keresztény ember cselekvésmódja nem taktikázás, méricskélés, hanem Isten jóságának az utánzása, aki felkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt. (Mt 5, 45)

Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom