Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére Márta felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között.
Mária pedig vett egy font illatos, drága nárdusz-olajat, megkente vele Jézus lábát, majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás, megszólalt: „Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem osztottuk szét a szegények között?” Ezt azonban nem azért mondta, mintha gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt; ő kezelte a pénzt, és az adományokat ellopkodta.
Jézus azt mondta neki; „Hagyd békén őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek, én azonban nem leszek mindig veletek.”
A zsidók közül sokan megtudták, hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus miatt, hanem hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan hittek Jézusban.
János Evangéliuma 12, 1-11
Jézus betániai megkenése már előjátéka nagyheti szenvedésének és temetésének.
Márta ismét a házimunkával és a vendégek fogadásával van elfoglalva, Mária ismét Jézus lábánál van, issza szavait, és drága kenettel keni be lábát. Mária már annyira haladt a hit tanulmányozása terén, hogy már érzékeli Jézus szenvedésének közeledtét, lelke felfogja környzetének finom rezgéseit, és szinte misztikus alapossággal vesz részt az eseményekben.
Az idilli hangulatot iskarióti Júdás kellemetlenkedő megjegyzése töri meg. A valóságban nem a szegények miatti aggódásában tett megjegyzést, hanem a kereseti lehetőségnek az elszalasztása miatt bánkódik. Számára minden pénzben és anyagiakban mérhető. Nem a gesztus nagyságát figyeli, hanem sajátos szempontok szerint értékeli ki a történteket.
Gyakran a mi megítéléseink is hasonló módon működnek, amikor nem tudunk örvendeni a pillanat adta lehetőségeknek, mások szerető, gondoskodó gesztusainak. Csak a pillanatnyi benyomásoknak adunk teret, és nem vagyunk képesek távlatokban gondolkodni. Ilyenkor beszűkül látásmódunk és csak a szomorú tényekre összpontosítunk. Elszalasztjuk az élet adta lehetőségeket, nem figyelünk eléggé a történések rejtett valóságára.
A nagyböjtben arra is meghívást kapunk, hogy figyeljünk a csodálatosra, az apró gesztusokra, amelyek feldobhatják életünk szürke színfoltjait, kitölthetik üres járatait.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda