5. október, 2019Igehirdetések No comments

   A hetvenkét tanítvány, akiket Jézus az evangélium hirdetésére küldött, nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták Jézusnak –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek.

   Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.”

   Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mivel elrejtetted ezeket a bölcsek és az okosak elől, és feltártad az egyszerűeknek, így van ez, Atyám, mert így tetszett neked.

   Az Atya mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.”

   Jézus azután tanítványaihoz fordult, és így szólt: „Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek: Sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta; szerette volna hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”

                                                                                   Lukács Evangéliuma 10,17-24

   Az oktatás után Jézus szétküldte kettesével a tanítványait. Mai kifejezéssel élve a tanítványok sikerélményükről számolnak be. Az evangélista azonban megjegyzi, hogy sikertelenség esetén sem keseredtek volna el. Ezek a kezdeti sikerek a végső győzelmet készítik elő. Jézus ókori hasonlatokkal írja le a gonosz megnyilvánulását. A kígyó az ősi kísértőt juttatja eszünkbe, aki az emberiségnek akar ártani. A protoevangéliumban már találunk olyan utalásokat, amelyek a gonosz széttiprásáról jövendölnek. (Ter 3, 15)

   A különböző betegségek meggyógyítása kapcsolatban áll a démonok elűzésének a képességével, hiszen a testi betegségeknek gyakran lelki okokat tulajdonítottak. A villámként való lebukás az égből a gonosz hatalmának az égi befolyását korlátozza, ti. a gonosznak már nincs helye az isteni szférákban, a földre száműzték. Talán ezzel akarják megmagyarázni a gonosz hatalmának a növekedését a földön.

   A valóság azonban lényegileg eltér ettől a jövendöléstől, mert a gonosz befolyása a szentség megjelenésével még jobban kezdi kifejteni áldatlan működését. A győzelmet a paradicsomi állapottal próbálja szemléltetni. A legveszélyesebb állatok az ember hatalma alá kerülnek, valamint az ellenséges sátáni erők teljesen megsemmisülnek. A zsoltáros ezt a hatalmat Jézusnak tulajdonítja, aki ezt átadja tanítványainak. A tiporni, illetve tapodni kifejezések a misszionáriusoknak olyan diadalmenetet tulajdonítanak, mint a győztes hadaknak, amelyek az ellenségeik hulláin keresztül haladnak előre.

   A tanítványoknak még több örömet ad, hogy már a mennyország részesei, hiszen nevük már a kiválasztottak névsorában szerepel.

   Ez az öröm meghatványazódik Jézus szívében, mert az isteni kinyilatkoztatás az egyszerű személyekhez van közelebb. Az isteni kinyilatkoztatás elutasítására olyan teológiai fogást alkalmaznak a szent írók, amellyel megmagyarázhatják az elutasításnak az okát: ezt az isteni bölcsességre vezetik vissza. „Isten történelmileg Jézusban nyilvánul meg a legmegfelelőbb módon” (Ortensio da Spinetoli; Lukács )

Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom