23. augusztus, 2019Publicisztika No comments

   Kevert lények vagyunk. Megsebezte lelkünket a Gonosz. Az igazi, tiszta, benső énünk külső rétegeit megmérgezte a Sátán. Az áteredő bűn lényege, hogy nem látunk tisztán. Jószándékainkhoz tévképek, gyanakvások, előítéletek, ravaszság, kíváncsiság, irigység is vegyül.

Értelmünk elhomályosult, akaratunk rosszra hajló lett. Isten kegyelme, a megváltottság jézusi segítsége nélkül nem vagyunk képesek a tisztánlátásra. Ezért jó átimádkozni döntéseinket, hogy az isteni kegyelem fényénél tiszábban lássuk: mi vezet a jóra, hosszú távon milyen gondolatunk, szándékunk válik javunkra, és lesz Isten akarata szerint való. Mint, amikor fényt gyújtunk, hogy kiválogassuk az egészséges rizsszemeket a hamis magvak közül. Vagy, ahogyan a laboratórium mikrószkópja felnagyítja és elkülöníti a láthatatlan baktériumokat, s kiderül, mi az, ami fertőz és beteggé tesz. Néhány pontban ezért érdemes szemügyre venni: mik a különbségek a sátán sugdolózásai és az Isten szeretete által irányított lelkiismeretünk hangja között? Magyarán milyen ismérvek segítenek megkülönböztetni magunkban Isten Lelkét az ördög, a hazugság lelkétől.

   Isten a Teremtő. A bukott angyal teremtmény. A sátán tehát nem teremt, nem innovatív, nem kreatív, csak utánoz. Ő képtelen teremteni. Amire képes, az csak fércmunka, hamis másolat. Kvázi. Olyan, mintha… Az ő terméke megtévesztésig hasonlít az eredetire. Még olcsóbb is. És könnyen fogyasztható. A sátán csak élősködik, feléli a jót, és hamis bálványt, önálló istenséget produkál belőle, hogy ne a Teremtőt, hanem a teremtményt imádjuk. A sátán nem hoz újat létre, csak a „gazdatest nyersanyagát” fordítja a saját hasznára. Hiszen nincs más célja, mint elszakítani a lelket Teremtőjétől.

   A sátánt az irígység vezeti, nem a szeretet. Mivel nincs hite, nem bízik Istenben – és az üdvösségből is kidobták, mert meghasonlott –, ezért ő nem szeret, csak csábít. Felcsigázza kíváncsiságodat, az adrenalint, a rejtett tudást ajánlja, a tiltott dolgokra fókuszál. Minden, ami törvény, szabály, parancs, az számára akadály a „szabadságban”.

   Isten szeretete viszont felszabadít a bűn szolgaságából, és hosszú távon a lelkedet akarja megmenteni.

   A sátánt a felszín érdekli és nem a mélység. Viszont minél jobban megismered Jézus igazságát, minél jobban elmélyülsz az imádságban és az életszentségben, minél jobban átengeded magadon a kegyelem világosságát, annál könnyebben kiszúrod a sátán manipuláló hazugságát.

   A sátán sosem szigorú. Annál inkább, megengedő, hízelgő, mézes-mázas incselkedései mindig a szélesebb út, a kisebb ellenállás, a könnyebbség felé taszítanak. Isteníti az egódat. „Nekem ez jár, megérdemlem.” „Én vagyok életem közepe és középpontja.” „Én rendelkezem a testemmel”. „Úgy csinálom, ahogy nekem jó.”

   Ezért jelentéktelen számára a bűn, sőt nem is az. Folyton dicsér. Önérzetedet, büszkeségedet legyezgeti, és mindig onnan indít. Isten szeretete viszont önátadásra, odaadásra, áldozatra, lemondásra sarkall. Visszafogottságot kér, hiszen szüntelen küzdelem a bennünk lévő, lehúzó erők fölötti győzelem. Ez szenvedéssel jár. A sátán nem szeret szenvedni. Ő csak élvezi az életet, a hedonizmus és az aszkétizmus ezért nem fér meg egymással.

   Isten Lelke, még ha Pünkösdkor szélviharral is jött, nem szereti a lármát, a zajt. A sátán annál inkább szeret hangoskodni. Élvezi a mesterségesen keltett zajt, fel akarja hívni magára a figyelmet, szeret a zavarosban halászni, kábítani, de nem szereti a letisztultságot, az egyszerűséget. A nagy csinnadratta mögötti feltűnési vágy sem az Isten tulajdonsága. Mondhatni Isten a természetes módszerekkel dolgozik, a sátán inkább a természetellenes, deviáns, beteges, korcs trükkökkel akar meghökkenteni. Isten nem csap zajt. Jobban szereti a csöndet. A mélység és magasság itt ér össze. A sátán nem szeret elmélyülni. Inkább csapkod, kapkod, a felszínen cikázik ide-oda, nyugtalanul hajszolja a szenzációt, a különlegest.

   A sátán szeret másokat lekacagni, kigúnyolni. Kaján vigyora, viccei, csúfondáros élcelődései mindig megalázóak, földbe döngölők. Isten ellenben sosem nevet ki senkit. Ő a tiszta öröm Istene. Aki nem örül mások gyengeségének, félszegségének, nem leli kedvét a szenvedésben, és nem hagyja pácban a szenvedőt. A sátánnak csak addig kellesz, amíg cinkosan összekacsintasz vele és bűntárssá szegődsz. Ha alulmaradtál, elestél, otthagy a sárban. Belehajszolt a jónak feltüntetett gaztettbe, majd magadra hagy mardosó lelkiismereteddel. Isten viszont itt sem áll félre tőled, hanem, mint a tékozló fiút, kiemel a bűn árkából, és visszasegít az atyai házhoz. Ez a megváltás.

   Isten szeretete kiárad, áramlik a szentháromságos örök isteni „élettérből” felénk, belénk. A szeretet folyton ad. A sátán viszont önelégült. Ő csak kapni akar és felfújódik mint a mesebeli kisgömböc. Tulajdonképpen még a sátán kísértése alatt is Istenéi vagyunk, hiszen amíg nem mondtunk le magunkról, szabad akarattal nem adtuk oda(el) lelkünket, addig Isten rendelkezik fölöttünk. Nem vagyunk a sátán tulajdonai. A halálban is Neki adjuk vissza lelkünket, hogy a feltámadáskor testestől-lelkestől részesei legyünk az üdvösségnek. Halálunk pillanatáig tehát állandóan tehetünk valamit lelkünk megmentéséért. Az izgalmas ebben az, hogy tulajdonképpen a sátánnak is „élve” kellünk… Mint játékszer, mint zsákmány, mint trófea. De a mennyország szempontjából mi nem vagyunk vetélytársak vele, hiszen ő azt már eljátszotta…

   A Lélek gyümölcsei: az öröm, a béke, a szeretet, a jó, és a többi, amit Szent Pál felsorol (Gal 5, 22-23) szöges ellentétben állnak mindazzal, amiket a sátán felbújtó sugdolózásaira tenni, mondani, gondolni szoktunk. S még a mulasztásokról nem is beszéltünk. Szent Ignác szerint is meg kell vizsgálni „melyik lélek” hatására, milyen gyümölcsök születnek, és rögtön megkaptuk a választ, rajtakaptuk magunkat, kinek a szolgálatában álltunk.

   A sátán erősebb, mint mi. Hatalma a Jelenések könyve szerint Isten által megengedett hatalom. Ő az ezeréves sárkány láncra verve. (Jel 20, 1-3) Isten szent akarata így edzésben tarthatja szabad akaratunkat. A sátán intelligens, nagy tudás birtokában van. De hiányzik belőle a Bölcsesség és az alázat. Nála a gőg mindent visz. Ezért nem képes engedelmességre és önfegyelemre. A Biblia szerint a sátán nem más, mint a hazugság atyja. Vagyis a tudás, a jól értesültség, az oly fontos információk és hírek nem biztos, hogy lelkünk javára válnak. Érdemes felülvizsgálni azt is: milyen infós csatornákból táplálkozunk, milyen tudásszomjat akarunk kielégíteni, milyen tudásra vágyunk, és miért pont azokra a (rész) igazságokra, vagy (ál) hírekre van szükségünk, amelyeket rendszeresn fogyasztunk, hallgatunk, kibeszélünk vagy megosztunk?… „Keressétek először az Isten országát, az ő igazságát, s a többi mind megadatik nektek”…(Mt 6,33) „Márta, Márta,… csak egy a szükséges. […] Én vagyok az út, az igazság és az élet.”(Lk 10,41-42; Jn 14,6)

   A sátán legyőzhet minket, de mi még inkább győzhetünk felette, mert Isten kegyelmével, a Megváltó Jézussal karöltve legyőzhető. Ő magára van, mi párban Krisztussal. Ezt hirdeti nagypéntek és Húsvét. Ebben segítenek a szentségek az Egyházban. Ez a kereszténység örömhíre és egyben segítsége az emberiségnek. Nem tagadni kell a bűn, a rossz, a sátán létét, nem Rosszistennek beállítani, hanem a krisztusi felszabadítást hirdetni és megélni.

   Ez a mi nagy kincsünk, erőforrásunk, rejtett energiánk.

   Jobb, mint bármely jóga-filozófia, lélekvándorlás vagy panteizmus.

Forrás: peterpater.com