19. június, 2019Publicisztika No comments

   Termetes, harminc körüli fiatalember lépett közelebb a templomajtóban ülő koldusasszonyhoz. Kigyúrt izmai majd szétfeszítették a Dark Lord-os pólót. Hátracsapott bészbollsapkát, napszemüveget, rövidnadrágot és márkás bokateniszcipőt viselt. Bal kezével úgy lóbálta a mercikulcsot, akár egy legyezőt. Közben csörgött a mobilja. Mérgesen odapiszkált, majd visszanyomta farzsebébe.

   A görögkeleti templom előcsarnokába csak úgy tódult a hömpölygő tömeg. Ünnepek előtt meglódul a forgalom. Gyertyát gyújtanak, imákat mormolnak, kellő ájtatos csendben körbecsókolják a kitett ikonokat, majd hamar távoznak. Az idősebbeknek szék is van, hogy ha tovább időznének, ne fáradjanak el a sorban. Van, aki befelé menet, van, aki a templom elhagyásakor segít a szegényen, tesz valamit a koldusperselybe. Itt-ott tekintetek találkoznak, majd koppan a koldulóedény feneke.

   Ella évek óta ezt a templomot szereti. Az ünnepi nyüzsgés jót tesz. A pópa megengedte, hogy kéregessen, neki is jut belőle, de bőségesen marad is. Az emberek ilyenkor adakozókká válnak, könnyebben megnyílik a pénztárca, ha már a lelkiismeret is megszólal a látványtól. Ella férje immár öt éve a földbe itta magát. Eleinte ő is kéregetett, két csatornakészítés között, de aztán a májrák hamar végzett vele. Az öt gyermekből, akik már lassan a maguk urai lettek, mindenki koldul. Ki itthon, ki külföldön. De ő úgy vette, legalább becsületesek. Még egy sem járta meg a börtönt. A legnagyobbra, Karcsira hárult a feladat, hogy anyját eltartsa. Egy városszéli garzonban húzták meg magukat, miután a városrendezés miatt a putrit lebontották.

   Karcsi tisztelettel meghajolt az ikonosztáz előtt, egy gyors keresztvetést fuserált magára, majd feltűnés nélkül lekuporodott anyja mellé. Napszemüvegét felcsúsztatta borotvált fejére, szétnézett, mintha csak álmélkodna a misztikus látványon, meghatódva a csendesen mormolt imáktól, végül bal könyökével megbökte az asszony oldalát, és alig hallhatóan azt kérdezte?

– Mennyi gyűlt?

   Az asszony félrehajtotta felső szoknyáját, majd az oldalra varrt nagy zsebből kiborította az összes papírpénzt.

– Itt van mind, válaszolta rezzenéstelenül.

   A fiatalember gyakorlott mozdulattal tüntette el a lóvét nyakba akasztható turistatáskájában, majd a pléhtányér tartalmát is beletöltötte, pár aprót otthagyva csalinak. Rá sem nézve az öregasszonyra már ki is lépett a fényre.

   Kora délután volt, halk pittyegést hallott a hátsó zsebe tájékán. Üzenet jött: az igazgatóság a várbéli borozóban beszéli meg a következő napok teendőit. Részvétel kötelező. Izgatottan nyomta ki a telefont, majd a legközelebbi padra lehuppanva számolni kezdte az aznapi összeget. Közel ötszáz lej. Mintegy száz euró, egynapi bér, nem is rossz. Még félre is tehet belőle. Na nehogy mind ezeknek adná. Neki úgyis a legszegényebb városrészek jutottak a leosztásból. Ráadásul alig talált néhány hajléktalant, nyomorékot, árvaházas, frissen szabadult jófiút, akikkel meg tudott egyezni. Legtöbbjüket inkább zsarolta, vagy örvendtek, hogy megvan a napi cigi és vodka adagjuk. A szállás meg, ahol vagy tízen összezsúfolódtak, kész panzió nekik. Örvendjenek, hogy van valakijük. Anyját is azért szervezte be, hogy legyen valami biztonságos háttér. Nem is mondta meg neki, mire kell a pénz. A főnököket meg nem érdekli, milyen érzelmeket táplál valamelyik „beosztottja” iránt. Csak a lóvé, amit összetarhálnak, s amiből majd neki is osztanak vissza. Abból vette azt a két házat is az új negyedben.

   A füstös félhomályban már tanakodott a bizottság.

– Na mi az, haver? Milyen a forgalom?

– Elég okés, itt van mind, vagy ötszáz – dobta eléjük lazán.

– Meg kellene forgatni a vetésforgót. Vannak még más templomok, üzletek, piacok. A karácsonyi vásáron sokan megfordulnak. Két szatelit üljön oda. Legyen a nyakában egy karton: segítsenek, műtétre van szükségem! Érzéseket kell kiváltani az emberekből. Hogy megdöbbenjenek, hogy lágyuljon a szívük. A városi bunkót a kényelménél, a komfortzónájánál lehet megfogni.

   Te meg, Karesz, vigyél a részeges Mihályéktól egy gyereket, tedd az öregasszony ölébe. Egy kicsit csavard ki a karját, adj neki valamit, hogy elkábuljon. Alva nem sír, s írd oda egy táblára: szívbeteg vagyok, segítsenek rajtam! Rendben?

– Meglesz, felelte csendesen a kigyúrt.

   Máskor, amikor egyedül van, vagy a koldusai közt, kész maffiafőnök. Itt, mint egy kezesbárány. Fontos a hierarchia. Jobb, ha nem szól vissza. Egyébként is rég megalkudt már a helyzettel. Már nem tud gyalázatos lenni felfelé. Lefelé pedig lehet irgalmat gyakorolni. Puszta kegyből. Erőből. Hatalomból. S ez milyen jót tesz az önbecsülésnek. Egyebe nem is maradt.

   Rövid volt a megbeszélés. Karcsi a mercijével elviharzott a gyermek után, s közben azon mélázott, neki vajon lesz-e. Pénz van, ház van, autó van, de a csajok félnek tőle. Egy-két randi még összejön, futó kalandok, jó pénzért, aztán mint a méhecske, szállnak tovább. Virágról virágra. Talán jó lenne egyszer már szint vallani magam előtt is, anyámnak is, gondolta magában. Kell-ez nekem egyáltalán? Bármelyik percben bezsuppolnak a kopók. S anyámmal is mi lesz?

   A kicsi már elő volt készítve, aludt, mint a bunda. Karcsi óvatosan betette a hátsó ülésre, bekötötte, majd indult a templom felé. Ott a parkolóban szépen bebugyolálta, akár egy utazócsomagot, majd a járókelők között óvatosan a templom felé kanyarodott. Komoly arcot erőltetett magára, tekintetével közben kémlelve, mikor lesz a megfelelő pillanat, amikor odateheti a gyermeket az öregasszony ölébe. Anyja fel sem pillantott, csak igazított egyet a babán, hogy minél szánalmasabbnak tűnjön.

   Lassan felemelkedett és hátráló lépésekkel kiosont a templomból. Egy imádkozó hölgynek feltűnt a gyermek szokatlan nyugalma. Meg, hogy milyen fehér az arca. Akár a halotté. Többször is odapillantott, tett is a koldusperselybe, körbejárt az ikonok között, majd újra visszafordult és meg is kérdezte a vénasszonyt: – Régóta alszik a baba? Milyen baja van?

   Ella először nem reagált. Egy ideig hallgatott, majd zavartan ráförmedt: – Kopj le! Egy öregember igyekezett megnyugtatni a kíváncsi hölgyet: – Nem látja, milyen beteg! Inkább segítsen rajta! , s ő maga is beledodobott a tányérba néhány aprót.

   Karcsi épp egy kemény rockos zenét dörömböltetett a kocsijában, ahogy hazafelé száguldozott. Villogó mobilja jelzett, megint valami üzenet. Lehalkította a zenét, aztán kioldotta az érintőképernyős üzenetet: „Baj van. Gyere, mikor tudsz. Anyád.

   A város különösen este mutatja ünnepi arcát. A kigyúlt fények, a frissen lehullott hó angyalnak öltöztetik, békés ragyogása lelassítja a pörgést, néha egy mentőautó szirénája zavarja csak meg az esti csöndet. Fura ezt a csönd, a nappali zaj után. Mégis jólesik. Mintha a közeli templomból áradna ki. Ahol a gyertyák fénye, a csendesen mormolt imák és vecsernyeének kicsit megemelik a lelket.

   Ilyenkor az átlag ateista is hívővé válik. Isten előtt akarva-akaratlan önmagát adja. Meglágyul a szíve. Hogy adakozzék, hogy megsajnálja a koldusasszonyt a beteg gyermekkel – más a szívére hallgatva teszi.

   Karcsi arra gondolt, valaki kirabolta az anyját. Vagy leütötték. Vagy a pópák kitették az utcára. Arra is gondolt, talán megfázott, rosszul lett. Lélekszakadva hajtott a templomhoz, elképzelni sem tudta, mi lesz. Kettessével ugrotta a lépcsőket, csakhogy odaérjen. Anyja rezzenéstelenül kuporgott a bejáratnál, a szokásos helyen. A kisgyermek ugyanúgy aludt, ahogy akkor, amikor délután odahozta.

   Az öregasszony nemsokára megszólalt: – Nem tudom, kié, de ez a gyermek nem él. Vidd az orvoshoz, nézzék meg. Már jártak itt valakik, akiknek feltűnt. Indulj!

   A nagy izmos férfi reszketve ölelte magához a hideg testet, és igyekezett kifelé a templomból. A sürgősségre hajtott, ahol átadta az orvosoknak. Amíg az adatait írta a szanitész, ő tárcsázta a rendőrséget, és ennyit mondott be a kagylóba: „Halló, rendőrség! Úgy néz ki, gyilkosság történt. Kérem, jöjjenek!” Majd letette.

   A félelemtől és a bűntudattól szinte földbe gyökerezett a lába.

   A templomszolga épp külső ajtót akarta becsukni. Ekkor szokta a koldusasszonyt is elküldeni. Olykor elfogadott tőle is egy kis perselybe valót.

   Egy babarongyot pillantott meg a koldus helyén.

   És egy pléhtányért.

   Tele papírpénzzel.

    A templom még sokáig nyitva maradt.

Forrás: peterpater.com

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…