28. január, 2020Publicisztika No comments

  Forrnak az indulatok. Ezt is megértük, hogy mások sütik a székely kenyeret.

   A kilencvenes évek elején a bukaresti román azért sírt, hogy magyar lisztből sütik az övét, tehát milyen megalázó dolog, hogy ő magyar kenyeret eszik. Néhány éve meg az volt a gond, miért tordai cég süti a székely gyerekek kiflijét?…

   Keverednénk is, de a tradíció is fontos lenne. Volt valamikor rendtartó székely falu,  aztán…tönkretette a birodalom. Volt magánbirtok, azt szétverte a kommunizmus. Kellett emelkedni is a társadalmi ranglétrán, városra költöztünk, hogy élvezzük annak minden áldását. Most már nem kell túrni a földet. Szabad világ van, csak közben a szövet szétmállott, sem a hazafiság, sem a hit nem tartja össze. A zsebünk diktál, s a kapzsiságunk. Esszük a török paradicsomot, a marokkói és lengyel murkot, a kínai fokhagymát.

   Egy vásárhelyi kisboltban betűzgettem az árucímkéken a termékek hovatartozását. Tizenhét országot számoltam össze. Magyarországon kívül. Vásárolunk a „kaflandban”, a „lidliben”, s az „osanban”, miközben székely termék alig van polcainkon. A helyi piacot megölték. Londonban vécét pucolunk, s az árából használt mercit veszünk, de itthon több száz ház bedeszkázva áll. A cigánynak, a románnak is szívesen eladjuk az ősök házát, földjét, ha az többet ad érte. Hiszen szeretni kell mindenkit. Minket ne rasszistázzon senki. Elég volt egyszer a holokauszt…

   Azt talán nem lehetne – igaz nem közgazdasági kategória –, hogy visszafogjuk mohóságunkat, és beérjük kevesebbel is? Hogy előállítsunk magunk mindent, itthon, ne kelljen másokra szorulnunk, a liberalizált piac ellenére sem? Belátom, nagyon naiv a kérdés, de akkor is… Persze az életösztön még dolgozik, annak ellenére, hogy már szinte az utolsókat rúgja. Az elmúlt 30 év arra bizonyság, hogy az „állambácsi” sem old meg semmit.  S amíg a magát érdekvédő szövetségnek nevező alakulat a cipőfűzőjét bogozza, addigra a vonat elment…

   Aztán, ha benövi a fű az udvarunkat, és a tavaszi fecske, amikor hazahozza családját, már otthonosan mozgó idegeneket talál benne, – akik más nyelven köszönnek rá, még akkor is, ha katolikusok –, na, akkor aztán felébredünk. De az keserű és késő lesz.

   A napokban láttam Bazi nagy francia lagzik c. francia filmvígjátékot. Inkább elszomorodtam, mint nevettem rajta. Tökéletes látlelet: a négy lánynak négyféle nemzetiség-vallás jutott osztályrészül. A szülőknek égből pottyant egy arab, egy zsidó, s egy kínai vejük. De a legizgalmasabb meglepetés akkor érte őket, amikor a negyedik lányuk egy négert szerzett magának. Aztán azzal vigasztalták magukat, hogy az legalább katolikus. Mint a ceyloni pékek.  Nemsokára jönnek a nepáliak is. Az állásközvetítő is jól jár, az Únióban is egy jó pont. A székely is elgondolkodhat: vajon többet ér neki az ezer eurós külföldi fizetés, vagy együtt szenved honfitársaival itthon, ötszázért, akkor is, ha egyik napról a másikra él?

   Mert csak az egyik változat marad. Ha meg … kell a jólét, akkor ez az ára. S mellé egy csésze tea.

   Ó irgalom Atyja, ne hagyj el!

Forrás: peterpater.com

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…