Gondolatok az egyházközség búcsúján, Szentkatolna, 2019. nov. 25.

   Alexandriai Katalin a 14 segítőszent egyike. A középkor nagy kedvence. A gyulafehérvári főegyházmegye egyetlen plébániája, amelyben a helység is róla van elnevezve: Szentkatolna.

   Előkelő származású alexandriai szűz volt és a tudományoknak szentelte magát. Maximus császár alexandriai látogatása idején a bálványáldozatban való részvételt megtagadta, sőt a pogány tudósokat is meggyőzte.

   Szép szóval, majd kínzásokkal próbálták hittagadásra bírni, s amikor egy éles és hegyes késekkel kirakott kerékre kötötték, hogy így összevagdossák, a kerék Katalin imájára darabokra tört. Végül is lefejezték, ezért ábrázolják kerékkel és karddal. A hagyomány szerint testét angyalok vitték a Sínai-hegyre, ahol 305-körül temették el. Sírja fölött ma a Szent Katalin kolostor áll. Nevének jelentése: korona, tiszta, szeplőtelen.

    Ő a szoptató édesanyák, a bognárok, a teológusok, filozófusok, ügyvédek, diákok, fuvarosok, könyvtárosok, nyomdászok védőszentje.

Kedves testvérek!

   1. Első gondolatként abból indulnék ki, hogy Szent Katalin kora egyik legműveltebb hölgye. Pogány szülei adtak a neveltetésére. Elsajátította az akkori kor legfontosabb ismereteit, járatos volt a szabad művészetekben, magas képzettségre tett szert. Magas szinten, okosan vált keresztény hite védelmezőjévé. Érvelt az isteni igazságok mellett. Értelmi képességeit is Krisztus szolgálatába állította.

   Ha szétnézünk világunkban, vagy saját életünkbe tekintünk, röstellve kell rájönnünk arra, hogy mai tudásunk, tehnikai civilizációnk nem közelebb visz Istenhez, hanem eltávolít Tőle. Mennyi fölösleges dolog érdekel, mennyi mindent tudunk, ami még inkább elbizonytalanít, ami nem tesz jobbá, inkább csak stresszesebbekké válunk. Az ész nevében megkérdőjelezzük a Biblia igazságait, Isten létét, az erkölcsi törvények érvényességét. Csak annak hiszünk, amit látunk, amiből hasznunk van. Ami „megéri”. Modern pogányok lettünk, akárcsak Katalin idejében, a görög-római világban, ahol mindennek istene volt, a világ nem másból állt, mint istenekből, akik előtt az embereknek hódolniuk kellett. Istene volt az égnek, a földnek, a tűznek, a víznek, a szerelemnek, a háborúnak és így tovább. Hasonlítunk Nárciszhoz, aki a forrásvízben önmaga tükörképét megpillantva azonnal beleszeretett, és önmagába beleszeretve bele is pusztult. A narkó, a kábítószer elnevezése, az önkábítás is innen jön…. Czakó Gábor író szerint ez az önteltség, a gőg nem más, mint dugó, ami elzárja énünket személyiségünk mélyétől. Emiatt meg veszélyérzetünk sem lesz. Ezért már sem a sátán kísértéseitől sem a kárhozattól nem félünk…

   Figyeljük meg egyéni és társadalmi bajainkat: legtöbbjük nem kívülálló okok miatt keletkezik, hanem belőlünk fakad. Istenítem a pénzt, önképemet, mindent megengedek magamnak, önmagamat feljogosítom arra, hogy csak saját érdekeim szerint cselekedjem, és közben verseytársnak, legyőzendő ellenfélnek tekintem a másik embert, pusztán olyan akadálynak, aki érvényesülésem útjában áll. Istent kiiktatom, hiszen ne parancsoljon nekem senki. A hamisan értelmezett sokszínűség álneve alatt elvetem a jó és a rossz, a bűn és az erény közti különbséget, egybemosom az erkölcsi értékeket, mert hát semleges és tárgyilagos vagyok, minden amúgyis csak ízlés kérdése. És ebből az önteltségből, ebből a gőgből születnek a többi bűnök: kapzsiság, hazugságok láncolata, képmutatás, irigység, szenvedélyek.
Szent Katalin élete jó minta arra, hogy amit Isten Krisztusban kinyilatkoztatott, az továbbmutat a földi életnél. A mi én-képünk nem egy személytelen istenségbe, vagy nirvánába akar süllyeszteni, hanem az embertárs és Isten szeretetkapcsolatába. Személyek vagyunk, a mennyei Atya gyermekei, aki nem korlátozza, hanem kiteljesíti szabadságunkat. Ő segít szabaddá lenni, ős szabadít fel az anyagiak, a szenvedélyek rabságából, hogy szabadon tegyük a jót, és ismerjük fel Isten szeretetének jeleit életünkben.

   2. Alexandriai Szent Katalin nem becsülte le az emberi észt, tudást, hanem keresztény hitében felhasználta és felértékelte. Olyan ékesszólással érvelt Maxentius császár bölcsei előtt, hogy azok mind megtértek.

   A kereszténység nem kitalált mese, nem jámbor mitológia, nem naiv, buta bohózat, ami a néptömegek manipulálására való, hanem tudományos módszerekkel vizsgálva, az emberi ész ítélőszéke előtt is megállja a helyét.

   Azt is mondhatnám: hit és tudomány nem egymást kioltó ellenfelek, hanem ikertestvérek. A hit és a tudomány az ember kétféle megismerési módja, ami ugyanannak az egy isteni igazságának a megismeréséhez visz közelebb. Szükségünk van a hitre és a tudományra egyaránt. A tudomány segít válaszolni a mit és a hogyan kérdéseire, a hit pedig a miért-re. Ahogy Max Plank fizikus fogalmazott: „A hívők számára Isten van a kezdetben, a fizikusnak meg Isten van minden megfontolás végén.” C.S. Lewis, angol író mondta: „A tudományban egy vershez írt jegyzeteket látunk, a kereszténységben a verset magát.

   De tovább is mehetnénk. Hiszen honnan van az ész, honnan van a tudás? Az nem Istentől van? Hiszen a tudományban sincs arról konszenzus, hogy minden magától van. Ahogy nincs egyetértés a tudósok közt abban sem, mikor jöttek be a magyarok, van-e fekete lyuk, egyáltalán volt-e ősrobbanás, mit jelent a végtelen?

   Ha már itt tartunk, akármennyire vigyáz a tudomány – féltéssel őrizve függetlenségét – nehogy a hit mezejére tévedjen, mégsem tud napirendre térni az élet fölött, nem tud gyártani egy gondolatot, egy szem búzamagot, vagy egy szál rózsát. Nem tudja megmagyarázni a szeretetet, a létet, legföljebb csak vizsgálni műszerekkel… Korcs lényeket képes ugyan összehozni, legyártani (klónozás, génmanipuláció, stb.) de az életet nem képes beleteremteni a saját gyártású művébe. Csak istent játszik, de nem Isten…!

   Sokan, az értelem istenének úgy hódolnak, hogy megvetik a vallásos hitet, mondván, az lealacsonyító. Persze létezik vallásos gőg is, de még szembeötlőbb a hívőtől elhatárolódó racionalizmus, a tudományt istenítő ateista. Ha értelmiségi vagy, légy ateista, mert az eszes, művelt, okos ember nem lehet hívő. A hívőség lefokozza őt… Egyik barátom, Hadnagy József költő mondja: „Descartes szerint Isten evidencia. Az ateista számára is. Ha egyedül tagadja, nevetségessé válik, ha tömegben teszi ezt, érdemeket szerezhet, úgy véli. Az ateizmus szerintem amolyan tömeghisztéria, tiltakozás Isten mindenségkormányzó létezése ellen. „Tudományos” érvei nem haladják meg a molinószövegek „tudományosságát”. Az ész hatalmára hivatkozni a mindezidáig fölhalmozott tudás vakondtúrásán, enyhén szólva nevetséges. Az élő anyagot le tudja írni a tudomány, de egyetlen élő sejtecskét sem tudott előállítani élettelen anyagból: nem ismeri az élettelen és élő anyag közötti átmenetet. Nem is fogja megismerni. Lehetetlen.

   Arról nem is beszélve, hogy a tudomány fejlődésétől sok minden megváltozott életünkben, kényelmesebben, magasabb színvonalon élünk, de azért a tudás és a pénz nem szüntette meg a betegségeket, a háborúkat, a hazugságot és a kapzsiságot, nem lett több időnk, nyugodtabb életünk, a tudomány nem oldotta meg a társadalmi egyenlőtlenségeket, és nem lettünk jobb emberek általa… Árucikk, portéka, termék, fogyasztási cikk lett a tudományból is, amit hasznunkra válthatunk, s közben elhitetjük magunkkal, ’ez a te istened, ezt imádd’: telefon, internet, kényelmi eszközök…. S, ha a villanyt elveszik, oda minden tudományunk…

   Ma már robot szereli össze az autót, szobánkban is mindent gépek csinálnak, ’all-inclusiv’ – még gyermekeket is dajkálnak, de mégsem „élnek”, mégsem Isten teremtményei. Ezeket mi gyártottuk, s most leborulunk előttük és imádjuk…

   Posztmodern világunk a teológiát, a vallástudományt sem tartja tudománynak, mondván, hogy a tárgy nem egzakt, nem bizonyítható, nem lehet kísérletezni vele a laboratóriumokban. A tudomány nevében pedig milyen gyakran belekontárkodnak abba, ami szent, ami Isten felségterülete. Pedig sok tudományágnak semmilyen más alapja nincs, mint egy feltevés, egy feltételezés, egy elmélet, mely ezután vár bizonyításra. Manapság az ún. pozitív racionalizmusban hívők odáig mennek el, hogy az egyedüli üdvözítő megoldást az Isten nélküli tudományban látják. Az majd megoldja az anyagi gondjainkat, a környezetszennyezést, a medvéket, az egészségügyet, sőt még a halált is. Hisz lefagyasztanak, s majd száz év múlva felébresztenek, ha akarod. Csak ha már meghaltál, ha majdan ki is olvadsz, akkor is halott leszel. Gondolom én…

   Kedves testvéreim!

   Az emberiség egyik legnagyobb gondolkodója, Aquinói Szent Tamás, aki a nagy Summa Theologiae-ben összeszedte mindazt, amit az ember Istenről tudhat, összefoglalta a híres öt istenérvet, amellyel az emberi ész is kikövetkeztetheti Isten létét: okság elve, a mozgás, az esetlegesség, a lét fokozatai, a tökéletesség felé, valamint a létezők célszerűsége, mely egy vezetőt, irányítót követel –, Szent Ágostonra és Arisztotelészre támaszkodva vallja, hogy emberi ésszel igenis ki lehet következtetni Isten létét. De ez a nagy tudós, a skolasztika atyja mélyen hívő, alázatos ember volt, domonkos szerzetes, aki térdenállva írt vagy diktált, miközben a szentségi Jézus előtt órákig imádkozott. 1273-ban, Szent Miklós napján is bemutatta szentmiséjét, s utána nem szólalt meg. Sokáig ottmaradt még a kápolnában, de még hetekig hallgatott. Végül ennyit mondott titkárának: „Amit láttam, ahhoz képest a Summa pelyva.” Pozdorja, szecska. Többé nem írt, a Summát nem fejezte be.

   Kedves testvéreim!

   Ne vegye el a tudás, a sok információ, a jól értesültség a józan eszünket. Hallgassunk a szívünkre! Ismerjük meg Isten tanítását, az Úr Jézus evangéliumát, és az Ő tudományában bővelkedjünk. Akkor biztos nem szakadunk el Tőle. Alexandria Szent Katalint nem a tudása vitte a mennybe, sem a szépsége, sem pedig előkelő származása, hanem a mélységes, ragaszkodással teli, Krisztus iránti szeretet. Ha nem lesz bennünk ilyen misztikus szeretet, ha Isten szeretetét nem becsüljük többre a földi vagyonnál, észnél, tudásnál, ha kapcsolatainkat, időtöltésünket, munkánkat nem a Krisztushoz tartozás mozgatja, mit sem ér egész tehnikánk, vagyonunk, egyetemeink – csak pelyva, pozdorja lesz Isten szemében.

   Szent Katalin példája buzídítson, lelkesítsen, hogy a Szentlélek tudományára, az Isten- és felebaráti szeretetre, a hit kegyelmére, testvéreink szolgálatára helyezzük életünk súlypontját.

     Ámen

Forrás: peterpater.com

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…