23. február, 2019Publicisztika No comments

Nincs az a szőnyeg, ami alá annyi mindent be lehetne söpörni: a britek kiengedését s a migránsok beengedését, – mondta Orbán Viktor a minap. Jól mondta.

   Az idei velencei karneválon, a díszvendég Magyarországtól jött az ötlet, hogy a gyerekeknek, számítógépes játékban egy őrült hekkert kell megfékezniük, aki a világot meg akarja bénítani. Emellett futótűzként terjed nálunk is a 2×2 annyi mint huszonkettő, Alternatív matek c. kisfilm, ahol a csattanót a „konzervatív” tanárnő a film végén vágja a szabadelvű igazgató képébe. Mert a gátlástalan szabdságnak már nincsenek határai.

   Nincsenek értékek, biztos fogódzók, törvények, korlátok, amelyek épp a szabadság őrült diktatúrájától védenének meg. Mert engedtünk. Fokozatosan és következetesen engedményeket tettünk a sátánnak: erkölcsi döntéseinkben, törvényhozásainkban, elképzeléseinkben, egyéni és trsadalmi szinten egyaránt. És ebben vergődünk, mint vad a hínárban. S akkor még nem beszéltünk a legfrissebb egyház+Vatikán-elleni médiatámadásokról, ahol már nemcsak a pedofilia, a homoszexualitás és nemi erőszak került terítékre, újfent, hanem egy amerikai papcsemetéből lett piszológus már azzal riogat, hogy a papok gyermekei mindenütt ott vannak, s ez mekkora veszély a világra. Miközben a gender és a transznemű szabadosság már a franciáknál sem akar édesapáról és édesanyáról beszélni. A svéd miniszterasszony pedig az emancipált nők nehezen kiharcolt és most csorbult jogai miatt síránkozik, mert „kötelező szülni” a nemzetnek… Micsoda aljasság, ugye?

   Tanár ismerősöm meséli, hogy diákjainak kétharmada nem vágyik egyébre, csak sok pénzre, s el innen. Irány Hollandia, ahol jól bekábítószereznek, majd évekig kuksolnak a börtönben, s mire hazajöttek megkopaszodva, kiégve, lerongyolódva, rájuk sem lehet ismerni. Posztmodern tékozló-gyerekek. Mint amaz egyetemet végzettek, akik a londoni vécépucolástól és beteggondozástól megkergülve lassan hazaszivárognak, mert elegük van az anyátlanságból és a nyakló nélküli szabadságból.

   Milyen kifinomult módszerrel dolgozik ez a „Hekker”. Már a teremtés óta. „A kert minden fájáról ehettek, csak a kert közepén álló fáról nem” […] „Dehogy haltok meg!” – mondja Évának. Csak kinyílik a szemetek. S meglátjájok milyen hatalmas az ember, ha magára tekint. Csórén marad, de szabad lesz. Ő dönti el mi a jó és a rossz. Önmagát kinevezi istennek, mindent tud, amiről azt hiszi, képes is irányítani, uralni a dolgokat. Kezdi isteníti saját magát, imádni a természetet, az állatokat, a testét, ún. alkotásait, pl. a kütyüket, rabszolgájukká válik, de az Istentől is félti szabadságát. Neki már csak jogai lesznek, de kötelesség, kötődés, elköteleződés, köszösségvállalás nem kell. Türelmetlenné válik, nincs ideje kivárni. Azonnal, gyorsan, hamar mindent megismerni, megkóstólni, megízlelni, kiélvezni, birtokolni, habzsolni, felélni. Nem akar már megmaradni, sőt fennmaradni sem: csak most, rögtön elfogyasztani. Már a munkájában sem lel örömet, ha nem kap érte pénzt, már nem éli át az alkotás örömét, a termés alakulásának izgalmát, ráhagyatkozva a Gondviselő Istenre.

   Jézus Krisztustól pedig nem ezt látjuk. A nagy farsangi tobzódásban is ő kellene legyen a Mérce. A pusztai megkísértésben való viselkedését pedig fiataljaink és felnőtt híveink egyaránt megszívlelhetnék. „Nemcsak kenyérrel él az ember”…, „Uradat Istenedet imádd, és csak neki szolgálj”…!

   Ha élni akarsz, válaszd az életet. Mert az Úr nem azért teremtett, hogy átengedd az irányítást az őrült hekkernek, aki folyton kibújik a szőnyeg alól: kísért, csábít, hízeleg, elbűvöl, csiklandoz, s közben a halálba kerget.

   De ha Krisztus győz benned, életben maradsz.

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…