Történelmi felvezetés

Kedves Ünneplő Testvérek!

   Amikor őseink, a magyarok, a kalandozások után letelepedtek a Kárpát-medencében, és Szent István királyunk 1038-ban felajánlta a Szűzanyának országát és népét, akkorra már a környező népek rég védasszonyuknak tekintették a Boldogasszonyt. De csak sokkal később, a Szentatya engedélyével lett nemzeti ünnep belőle. Talán azért is, hogy lám, népünk történelme igazolni fogja-e azt a kezdeti lelkesedést és meggyőződést, amellyel a Szűzanya iránti tiszteletet kifejezték. Bajorország 1620-ban, Franciaország 1638-ban, Ausztria 1647-ben, Lengyelország 1656-ban, Mexikó 1821-ben és Anglia 1893-ban ajánlta fel „hivatalos” formában is Szűz Mária oltalmába magát.

   A magyarok számára XIII. Leó pápa 1896-ban, a magyar honfoglalás ezredik évében jelölte ki és engedélyezte ezt az ünnepet. Ahogyan a hittételek is már évszázadokkal korábban köztiszteletben álló igazságokként léteztek, a pápai végső kihirdetés csak hitelesítette és szentesítette ezeket. Magyarságunk több mint ezer éves történelme is bizonyíték lett, amely megalapozta Mária-tiszteletünket és a Magyarok Nagyasszonya ünnepet. Már ez is jelzi az „úniót”, ami összekötött minket a többi európai nemzettel. Ez is közös bennünk. A Jelenések könyvének látomásából vett csillagok sem véletlenek az unió zászlóján. A trianoni határok mentén keletkezett újabb sebeket pedig a határmenti településeken épült, Magyarok Nagyasszonya tiszteletére emelt templomok próbálták gyógyítani: Keszthelyen, Márianosztrán, Nyíregyházán, Szegeden, Balassagyarmaton, Karancslapujtőn, Zaborban, Gulácson…, és a sort folytathatnánk… Ezért lettek nemzeti kegyhelyeink: Máriapócs, Máriaradna, Csíksomyló. Ezért verették a magyar pénzekre is Mária képét, a Patrona Hungariae feliratot.

   Hiszen mi hódító háborút sosem folytattunk, gyarmataink nem voltak, nekünk folyton csak védekezni kellett. Megtartani és fenntartani a hitet, a meggyőződést, kitartani keresztény magyarságunk és önálló államiságunk mellett. De a hadseregnél, államhatároknál, kerítéseknél, várfalaknál és bástyáknál fontosabb volt az a szellemi-lelki erő, amelyet a Boldogasszony iránti ragaszkodásunkban is megmutattunk. Ha visszapillantunk a nagy történelmi eseményekre, elcsodálkozhatunk, micsoda sebeket ejtett rajtunk az ezer év. A sort megkezdte a tatár, 1241-ben, amikor az ország kétharmadát mocsárba fojtotta, Erdély nagy részét felégette, a somlyai barátokat megölte. A török Mohácsnál, 1526-ban az eszéki hídon át hajtotta a magyar férfiak és nők, gyerekek és öregek láncravert seregét, miközben az ország vezetőinek színe-java a harctéren veszett. 1711-ben a Rákóczi-szabadságharc leverése után a labanc égette-pusztította az ország belső részeit; Temesvárnál 1849. augusztus 9-én szenvedett vereséget a Bem tábornok által vezetett fősereg, és rá három napra, 12-én, Világosnál Görgey letette a fegyvert, abban a reményben, hogy a katonáknak és a tiszteknek nem esik bántódásuk, szabad elvonulásuk lesz. Nem ez történt. Ugyanis Haynau a teljes vezérkart kivégeztette, s akit elfoghatott, Kufsteinba, Olmützbe, Josephstadtba vitette, halálos rabságba.

   És ott vannak a 20. század nagy veszteségei: az első és második világháború, ahol több százezer magyar katona lelte halálát, védve a hont; és ott van az 56-os magyar forradalom, a kitelepítések, és a Gulág gyilkosságai, megfélemlítései, mészárlásai, kirakatperei, a többszázezres menekülttel egyetemben. Senki nem jött segítségünkre, senki nem védett meg a diktatúrától, a gonoszságtól, sokszor mi magunkat sem magunktól. Kaptunk ugyan nagyhatalmi ígéreteket, de azok csak jól csengő szólamok voltak… Néhány évvel ezelőtt Ferenczi György zenész, csapatával a RackaJam együttessel a washingtoni amerikai nagykövetségen vendégszerepelt, ahol fergeteges, kemény rockos előadást tartottak Gérecz Attila, – 56-os mártírköltő verseire építve – és a jelenlevő úri hallgatóságnak elállt a lélegzete. Tombolt, tapsolt a közönség, a magyarul nem tudó amerikaiak is. Utána az egyik amerikai diplomata megkérdezte a zenekar frontemberét:

  – A zene tetszett, nagyon megfogott, de nem értettük a szöveget. Miről szóltak ezek a dalok?

   Most Ferenczi Györgyöt idézem: „azt mondtam, hogy egy 56-os forradalmárköltő versei. És akkor egyből lefagytak (nagy fagyás volt szó szerint…szerk. megj.), mert akik a nagykövetségen vannak, pontosan tudják, hogy 56-ban ’csapataink harcban álltak’, kintről pedig a Szabad Európán meg az összes elérhető nyugati forráson keresztül folyamatosan az jött, hogy: ’tartsatok ki, jövünk’, oszt’ nem jöttek… Nagyon érdekes volt az amerikai diplomaták fejébe muzsikálni Gérecz Attila verseit, nem gyűlölködve, csak szembesítve őket az amerikai politikai döntések súlyával. Még ezen a pici szinten is, mint a mienk, ez nagyon nagy történelmi elégtételt jelentett – például nekem.” (Szív, jezsuita magazin, 14. évfolyam, 9. szám, 2018. szeptember)

Kedves testvérek!

   Amit magyar nemzetünk végigélt, arra nincsenek elégséges tudományos magyarázatok. Ezt a csodát mi hívő magyarok Máriához, Magyarok Nagyasszonyához is kötjük. Ezért is gondoltunk arra, amikor ez a templom épült (immár 14 éve), hogy legújabb kori történelmünkben, ebben a vallási és nemzetiségi szórványtengerben, az elsüllyesztett bözödújfalusi temlomot a Magyarok Nagyasszonyának közbenjárása „támassza fel”, leheljen bele Isten áldásával új jövőt. Ezt jelzi a csodálatos, somlyaival is vetekedő Mária-szobor is, ami e temlom, egyházközség és hit folytonosságát a maga konkrét valóságában is megtestesíti. Legyetek erre büszkék, töltsétek meg minden vasárnap, ne csak búcsú vagy sátoros ünnepek idején. Meséljetek róla gyermekeiteknek, és amikor beléptek ide, tudjátok, hogy köztetek van Jézus és az ő édesanyja, mindnyájunk Nagyasszonya.

Ki a nagyasszony? Miért nagyasszony?

   A középkori nyelvezetben, szóhasználatban a királylányokat, az udvarhölgyeket, a hercegkisasszonyokat kicsi koruktól arra készítették fel, hogy milyen szerepet kell majd betölteniük, amikor a férjük távollétében helyt kell állniuk a vezetésben, azaz helyettesíteniük kell férjüket. (Ma már nem szabad „kisszonyozni” senkit, pl. Franciaországban, minden nő mádám… Régebb a magyaroknál is szokásban volt a nagyságos asszony, aztán lett belőle az elcsúfított naccsága…) Ebben benne volt az etikett, a viselkedés, a ruházkodás, az apró finom gesztusok, a megjelenés, a reprezentálás. Mintegy ki kellett egészíteniük férjük nagypolitikai feladatait. Az akkori „förszt lédik” nemes feldatai közé tartozott a szegények ellátása, a betegek, koldusok, alsóbb rétegek segítése, felkarolása. Érteniük kellett mindenhez az udvartartás körül. Egyszerre háziasszonynak és fejedelemasszonynak, mindenesnek kellett lenniük. Egy középkori király, vagy nemes udvarában a személyzet száma sokszor elérte a száz főt is. Ennek a személyzetnek a „menedzselése” a nagyasszony feladata volt. Ismernie kellett a gazdaságot, a gazdálkodást, a pénzügyeket, jártasnak kellett lennie az igazságszolgáltatásban, alkalomadtán békítenie kellett a ház népét. Országos ügyekben, háborúk, veszélyek, járványok idején karddal is védenie kellett a ház népét, óvott, igazgatott, békített, segített, elosztott, beosztott, rajta múlott a vár, a birtok, az ország biztonsága, békéje.

Ki nekünk Mária? Mitől „magyar” nő?

  Ez nekünk is Mária. Keresztény magyar családunk szíve, mindenese. Ahogyan egy családban az édesanya a ház tűzhelye, ő az összekapcsoló. Ő tartja egyben a családot, a sokféle másságot kiegyenlíti. Kisugárzásával, nagy szívével, titkaink őrzésével. Mindig van ideje ránk, számíthatunk rá a részletkérdésekben is, empátiája, megérző és beleérző szeretete átlendít a nehéz pillanatokon, tanácsai segítenek, hogy jó döntéseket hozzunk. Rajta keresztül érintkeznek a gyermekek egymással, ő teríti meg az asztalt, ő rendez el mindent, neki mondják el a családtagok külön-külön is titkaikat, ő békít, ő engeszteli ki a durcás sértődötteket, a civakodó felek között is ő tesz igazságot. Amint a Baradlay-fivérek esetében, a Kőszívű ember fiaiban. Nézzünk mi is Szűzanyára. Mert ő mindannyiunk Nagyasszonya.

   Valóban az? Anyává neveljük-e lányainkat? Milyen anyai modellt élünk meg előttük? Megkedveltetjük-e velük az anyaságot, vagy inkább azt szeretnénk, hogy szingli, feminista, harcos jogvédő legyen, aki utálja a hímsoviniszta, patriárkális, gender/macsó férfiakat, és a génbankból szerzi be a gyerekhez valót? (Németországi lányok egyharmada nem akar férjhez menni, Tizenévesen: milyen buliba jársz, Húszévesen: ki volt az a pasi, akivel táncoltál?, Negyvenévesen: milyen szép a táskád…!, család-népszavazás…)

   Mennyei édesanyánkhoz bátran fordulhatunk. Elleshetjük „trükkjeit”, ahogyan viselkednünk kell az „udvarban”, hogyan kell, hogy közelítsünk, Istenhez, Szent Fiához: alázattal, imádkozva, befogadva a Szentlelket, szolgálatkészen. Mert nem a jogok, a liberális függetlenség, nem a fogyasztás, a magamutogatás, az önsajnálat, a bálványimádás ment meg és véd meg minket a külső és belső veszélyektől, hanem az Istenhez való teljes odafordulás, a másokért hitből, szeretetből tenni akaró szolgálat. Csak az tart meg minket Mária gyermekeiként.

   Prohászka Ottokár püspök jegyzi meg, hogy amikor Velence a tenger királynője lett, fényes ünnepet tartott, aranyos hajón kivonult a dózsé, a városállam katonai vezetője, s aranygyűrűt dobott a tengerbe, jelezve, hogy eljegyezte Velencének a tengert… Eljegyezte, hogy hű legyen és ne kegyetlen, hogy hullámai gyöngyöt görgessenek, s el ne söpörjék palotáit, hogy a tenger lehelete hősöket és szenteket neveljen.

   Magyar népünk is sziget az Unió áradatában, hullámok csapdossák, aggodalmak és remények keverednek bennünk, de évezredes történelmünk egén mégis mosolyog a Tengernek Csillaga, Magyarország Pátrónája, a Magyarok Nagyasszonya.

   Kérjük Égi Úrnőnket, esdje ki Szent Fia kegyelmét, hogy további századokon keresztül is Isten útján járjunk.

                                                                                                                                                                                             Ámen.

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…