13. szeptember, 2019Igehirdetések No comments

   Jézus a hegyi beszédben ezeket a hasonlatokat mondta tanítványainak:

   „Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe? Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere.

   Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magad szemében a gerendát sem veszed észre? Hogyan mondhatod embertársadnak: »Barátom, hadd vegyem ki szemedből a szálkát«, holott saját szemedben nem látod meg a gerendát? Képmutató! Vedd ki előbb a magad szeméből a gerendát, s aztán törődj azzal, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből.”

                                                             Lukács Evangéliuma 6, 39-42

   Ahhoz, hogy valaki tanító lehessen megfelelő képesítésre és megbízhatóságra van szüksége. Az alapelv az, hogy a tanítvány ne akarjon kitűnni a mesterével szemben, hiszen valamikor az alapoktól kezdte. Lukács lelkipásztori szempontokat vesz figyelembe, amikor ezt a példabeszédet megírja. Elsősorban azokról van szó, akik felelős állásban vannak és mások fölött hatalmat gyakorolnak. Ők arra kell vigyázzanak, hogy nehogy a fejükbe szálljon a dicsőség, és elmarasztalják embertáraikat bűneik miatt, akikkel valamikor egyenlő szinten mozogtak.

   Nagy kísértés a hitét gyakorló keresztény életében, hogy mások tetteit megkritizálja, mások szennyesét kiteregesse. A lelki életben fontosabb az önvizsgálat, mint mások hibájának a felemlegetése. Aki komoly lelki életet él, annak nincs ideje mások ügyes-bajos dolgaival foglalkoznia, mert talál elég foglalkoztatási területet a saját életében.

   Az, aki mások hibájával foglalkozik olyan, mint a színész, aki királyba öltözik, holott lehet, hogy csak egy plebejus. Az a keresztény, aki másokat elítél az mások fölé helyezi magát, ezáltal nemcsak embertársa fölé helyezi magát, hanem Isten fölé is.

   Egy arab közmondás szerint: az ember jobban meglátja a vaksötét éjszakában a fekete bogarat egy fekete kövön, mint önmaga szívében a gőgöt.

   A tanítvány meg kell elégedjen azzal, ha Krisztushoz hasonlóvá lesz. Nem az a fontos, hogy a többiekhez képest mekkorát fejlődött, hanem inkább az, hogy mit kezd ezzel a fejlődéssel. Szent Pál elérte a lelki nagykorúságot, de nem nézte le keresztény társait, hanem arra törekedet, hogy őket is felemelje azáltal, hogy a szintjükre szállt le. Mindenkinek mindene lett, csakhogy mindenkit Krisztushoz vezethessen.

Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom