13. november, 2019Igehirdetések No comments

   Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe.

   Még messze voltak, amikor megálltak, és hangosan így kiáltottak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki.

   És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: „Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” Aztán hozzá fordult: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.”

                                                                                             Lukács Evangéliuma 17, 11-19

   Az evangéliumi részlet nem a csodára összpontosít, hanem arra a két fajta magatartásra, amelyet a meggyógyítottak tanúsítanak Jézus iránt. Megint egy szamariai ember kerül a középpontba. A Mester egy Galilea és Szamariai határvidéki faluban találkozott a leprásokkal. Könyörgésük egy liturgikus imakórusra emlékeztet. Mind a tízen a társadalom kirekesztettjei, nem léphetnek kapcsolatba senkivel, még családtagjaikkal sem. Jézus nem érinti meg őket, hanem a papokhoz küldi őket, valószínű azért, hogy megállapíthassák a gyógyulás tényét.

   Gyógyulásuk az úton következett be. A csoda annyira elveszi a figyelmüket, hogy nem tudnak visszatekinteni korábbi helyzetükre. Ez egy természetes lélektani jelenség, amikor az ember önfeledten ünnepel, örvend egy megtörtént eseményt, csodát. Az evangélista azonban nem tudta kivárni a dolgok leülepedését, hanem azonnal kritikát alkot a leprások magatartásáról.

   Nagyon sértő lehetett az akkori galileaiak fülének ennek a szamaritánusnak a dicsérete. Ismét egy idegent állít példaképként a magukat igaznak tartó izraelitáknak.

   A hálátlanság gyakran megsérti az emberi együttlétet. Jézus nem rejti el megbántódását a kilenc leprás viselkedése láttán. Ha az arányt vesszük figyelembe, akkor elkeserítő az eredmény, egy a kilenchez. A csoda azonban nem egy kötelezően bekövetkező esemény, csak egy jel, amely rámutat időnként Isten rendkívüli beavatkozásaira, de nem jelenti a hitnek az igazolását. A hitre nem a rendkívüli események elfogadására van szükség, hanem a mindennapi eseményeknek egy másfajta szemlélésére. Isten a hétköznapokban is rejtett módon követ el csodákat, de ezekkel szemben sokan vakok maradnak. Nem tudnak rákövetkeztetni Isten mindennapos jelenlétére.

   A hála köszönet Isten ajándékaira. És miközben a köszönet a hála jele, a hit annak elfogadása, hogy Isten a mozgatója mindennek, ami a történelemben végbemegy.

 

Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…