31. május, 2018Publicisztika One comment

A gyónásra váró ministránsokat elnézve egy régi történet jut eszembe. Édesapám mesélte, egykori nagyváradi premontrei diák. Kitűnő tanuló volt, és jó magaviseletű.

Édesapja az első világháborúban az orosz fronton harcolt, édesanyja nyolc gyerekkel küszködött odahaza. Édesapám jó magaviseletével érdemelte ki az első ministráns rangot. Naponta ministrált pap-tanár osztályfőnökének. Egyszer egyedül volt a sekrestyében.

Belesett a templomba: csak tanára imádkozott ott. Remegő kézzel nyitotta ki az ostyákat tartalmazó dobozt. Maró éhség kínozta. Belemarkolt az ostyákba.

-Nem! Ne tedd!” – szólalt meg egy hang belülről, a lelkiismerete hanja volt.
-Vegyél csak nyugodtan, úgy sem tudja meg senki sem! – bátorította egy mézes-mázos hang.

Telletömte a száját ostyával. Pár perc múlva lelkiatyja lépteit hallotta. Megszeppent. „Mit tettem? Ma nem járulhatok szentáldozáshoz. Többé talán nem is ministrálhatok.” Mise után gyónni ment szigorú osztályfőnökéhez.

-Miért tetted?
-Éhes voltam. Édeaspámat kivitték a harctérre, édesanyám egyedül küszködik nyolc gyerekkel, közülük pár még kiskorú, alig van betevő falatunk odahaza.
-Ezt eddig miért nem mondtad fiam? Menj békével és többé ne vétkezzél. – hangzott a felodozó mondat.

Másnap az ostyás doboz mellett nagy karéj lekváros kenyeret talált édesapám. Nem mert hozzányúlni.
-Edd csak meg bátran fiam – szólt a pap-tanár, – ezentúl megosztom veled a reggelimet. Kérlek, ezentúl légy velem mindenben őszinte.

Árvay Zsolt, Bukarest

Comments
  1. LR 2013-06-25 07:09 Válasz

    🙂 Megható történet. Milyen jó az, amikor nem a bűnöst itéljük el, hanem a bűnt. Milyen jó érzés, az amikor a bűnös terhét letéve megbocsájtást nyer. Nem tudom érdekel-e még manapság valakit, a tettek oka, vagy csak a végkimenetelből ítélve, értékelve milliókat a meg nem bocsátás börtönébe elítélve bezárunk. Köszönöm ezt a csodálatos kis történetet! 🙂

Név:
E-mail:
Honlap:
Hozzászólás:
 Add your comment 
Keresés a honlapon…
Olvass tovább…