21. november, 2019Igehirdetések No comments

   Amikor közelebb érve megpillantotta a várost, megsiratta. „Bárcsak te is felismernéd – mondta – legalább ezen a napon, ami békességedre volna. De el van rejtve szemed elől.

   Jönnek napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít és mindenfelől ostromol. Eltipornak gyermekeiddel együtt, akik falaid közt élnek, és nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.”

                                    Lukács Evangéliuma 19, 41-44

   A fővároshoz vezető úton többször megállították Jézust az ellenfelei, most pedig önként áll meg, hogy megszemlélje a várost és az épületeit. Ez a kép azonban később meg fog változni, az öröm utcái, a választott nép szimbólumai, az üröm és a borzalom terévé változnak.

   Most Jézus emberi vonása kerül előtérbe. Megsiratja szülőföldjét, mert nem ismerte fel Megváltóját. Ő a béke szándékával közelített feléje, majd a rómaiak a fegyver erejével fogják megadásra kényszeríteni. Emberi életünkben semmi sem örök, minden emberi mű előbb, vagy utóbb elpusztul. Csak azok az emlékek maradnak meg, amelyek jóságunkat, emberségünket, hitünket jelképezik.

   Jézus nem tud örvendeni ellenségeinek a halálán, mert a küldetése pontosan őket célozta meg. Küldetésének ez egy fájdalmas része, amelyben meg kell hirdesse Jeruzsálem pusztulását. Jónás próféta szerette volna, ha az engedetlen niniveiek elpusztultak volna. Jézus azonban nem tud kárörvendő lenni. Mivel Jeruzsálem nem ismerte fel a megbocsátás és a kegyelem napját, most egészen más horderejű valósággal kell megismerkednie.

   Jeruzsálem pusztulását egy olyan isteni büntetésnek tekinti, amely választ ad a Messiás elutasítására. Azonban tévedés volna, ha Istent haragvónak, leszámoló lelkületűnek tekintenénk, hiszen pontosan Jézus jelenléte bizonyítja az Ő jóságát, emberszeretetét, kegyelmét.

Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…