1. február, 2015Ismeretterjesztés Márton Áron Imalánc – 5.Rész – Az ifjúság nevelése bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

   Sok kifogás hangzik el az ifjúság ellen. Sokmindent elmondanak róla illetékesek és nem illetékesek egyaránt. Még jóakaratú figyelők is érthetetlenül csóválják bizonyos jelenségek előtt fejüket. Nem értik nyugtalanságát.

Ökumenikus istentisztelet a kolozsvári piarista templomban.

   A tekintélytisztelet hiányán pedig botránkozva háborodnak fel. Ezek felejtik, hogy az ifjúság nem az égből potyogott a földre, hanem ők nemzették. S nem becsületes eljárás megtagadni az apaságot.

   A mai ifjú létével abba a környezetbe, azok közé a viszonyok közé hullott bele, melyeket az öregek teremtettek meg. Az apák írták a könyveket, melyeket a fiak olvasnak, az öregek élték az életet, melyet a fiatalok láttak és eltanultak, az előző nemzedékek kezdték meg a tekintély kisebbítését, melyet a maiak elvetnek, mint jó fiai az apáknak.

   A különbség legfennebb annyi, hogy míg a deresebb fejűek kacérkodtak a szabadossággal a filozófiában, az irodalomban, a tudományban, az erkölcsben, a dúsfürtű fiatalok már a polgári illendőség külső mezét is ledobják. Nyíltabbak, mint elődeik.

   De ezen csak az lepődik meg, aki nem ismeri az ifjúság mindig egyazon természetét, és tagadja, hogy a ma a tegnapnak a folytatása. Az eredmény, amin ma sopánkodunk a múltban adott premisszák logikus következménye.
                                        – Márton Áron püspök – Erdélyi Iskola 1935/36 –

Keresés a honlapon…