13. október, 2015Ismeretterjesztés Márton Áron – Az egyházmegye vezetése jó kezekben van bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Imalánc Márton Áron boldoggá avatásáért,
kilencedik imaalkalom – 6.Rész – 2015. szeptember 10.
– Gyulafehérvár – Szent Mihály Székesegyház –

   A Szentatya megértette helyzetemet, április másodiki hatállyal felmentett a kormányzás gondjai alól és ezt utódlási joggal kinevezett segédpüspökömre, Nagyméltóságú és Főtisztelendő dr. Jakab Antal püspök úrra bízta, s kegyes volt ezt velem személyes táviratban közölni.

A Márton Áron kilenced utolsó állomására induló csoport.

   Fiúi hálával fogadtam intézkedését, amellyel lelkiismeretemet megnyugtatta és az egyházmegye zavartalan továbbkormányzásáról gondoskodott. Az ügyek intézése az utóbbi években amúgy is egyre inkább a segédpüspök urat terhelte, aki készséggel és hozzáértéssel volt mindig segítségemre.

   Azzal a megnyugtató érzéssel vonulhatok vissza, hogy az egyházmegye vezetése jó kezekben van. Új Főpásztorotokat fogadjátok szeretettel és készséges engedel-mességgel tegyétek számára könnyebbé a kormányzás gondjait és felelősségét.

– részlet a híveitől búcsúzó püspök körleveléből, –
– Márton Áron püspök, 1980. május 15, Gyulafehérvár –

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…