A kenyérszaporítás napján, amikor beesteledett, Jézus tanítványai lementek a tóra. Beszálltak a bárkába, és elindultak a tavon át Kafarnaum felé.

   Már rájuk sötétedett, de Jézus még mindig nem volt velük. Erős szél fújt, és a tó háborgott. Huszonöt-harminc stádiumnyit (mintegy öt kilométert) eveztek már, amikor látták, hogy Jézus a vízen járva közeledik a bárkához.

   Nagyon megijedtek. De Jézus bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!”

   Fel akarták venni a bárkába, de a bárka abban a pillanatban partot ért, éppen ott, ahová tartottak.

                                                                       János Evangéliuma 6, 16-21

   A vízen járás csodája a vihar lecsendesítésének csodájára emlékeztet minket, amikor a tanítványok azt hitték, hogy a tengeren szellem közeledik feléjük. Most a tanítványok Kafarnaumba igyekeztek, de beesteledés után vihar támadt a tengeren. Ez a vihar megint próbára tetette a tanítványok hitét. Jézus köszöntésével próbálja megnyugtatni őket. Amikor életünkben 180 fokos fordulat történik, akkor egy kicsit megtorpanunk, főleg ha számításaink nem jöttek be. A tanítványokhoz hasonlóan viselkedünk, megijedünk. Valahova szeretnénk minél hamarább eljutni, de a körülmények alakulása megnehezíthetik úti tervünket. Szeretnénk egy nagy családi házat magunknak, de meg kell elégedjünk a kicsivel, szeretnénk egy luxusautót magunknak, de meg kell elégedjünk az olcsóbb autóval. Vágyaink gyakran meghaladják képességeinket, lehetőségeinket. Ha elfogadjuk, hogy életünk úgy értékes, ahogy van, akkor tovább már nem törekszünk betölteni az életünk hiányait.

   Egyszer egy fogyatékos ember így panaszkodik Istennek. Már amikor megteremtettél hátrányos helyzetbe hoztál. Minden nap egy újabb küzdelem számomra. Segítség nélkül nem tudok kimozdulni a házból. Másoknak minden képességét megóvtad, látnak, hallanak, énekelnek, mozognak. Nekem milyen ajándékot fogsz adni? Erre az Úr a következőt felelte: már kaptál ajándékot, az életedet.

   A vihar talán a közösség megpróbáltatásait jelképezi, a bárka az Egyházat. A bárka csak úgy tud a vonalon maradni, ha a kormányosa biztosan tudja hogyan kell vezetni. Jézus az Egyház láthatatlan feje, aki vezeti és gondját viseli Isten újszövetségi népének. Nélküle mi is megijednénk, megtorpannánk az üdvösség útján. Ha hiszünk az Ő jóságában, akkor megszűnik minden félelmünk, hiszen a szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a félelem. Aki fél még nem tudja szeretni Jézust, még mindig saját vágyai irányítják életének a bárkáját. Ki az én életem bárkájának a kormányosa? Milyen vizeken evezek? Tudom-e, hogy a túlsó parton valaki vár reám is?

Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom

 

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…