11. február, 2018Publicisztika No comments

   […] Ment a rádió, de e mellett egymást megértettük. Azt mondta, hogy nagyon fontos ez így, mert akkor nem hallanak semmit. Ami a lényeg volt számára, miután mindent elmondott nekem, megkérdezte: nem vinném el Márton püspök úrnak azokat a papirokat, a doszárt amelyeket ő előkészített és nem adnám át neki? Mondtam – Nagyon szívesen! Három órát beszélgettünk, s amikor hazaértem éjjel háromkor nyugodtan lefeküdtem.

   Reggel nézek ki az ablakon és annyi a bőrkabátos, annyi az ember. Nem tudtam mi történt. Akkor éjszaka kitettek a plébánia kapujára egy hatalmas nagy plakátot: ,,Éljen Király Károly, az üstökös!”, majd az üzletekben is, a vendéglőkben pedig a székekre ugyan ezeket a szövegeket. Akkor egy kicsit megszeppentem, hogy vajon ebből mi lesz?, mert ugye akkor mindent tudtak, mindent ismertek.

   Közben vasárnap jött. Felvittem. Hétfőn a főnököm, Léstyán Ferenc, azt mondta, hogy jön velem ő is, hogy együtt vigyük el ezeket a papirokat, iratokat. Most is látom: a püspök úr a kezébe vette az iratokat. Kezdi olvasni, kezdi nézegetni ezeket a dolgokat és azt mondja: – Fiam, te nagy dologra vállalkoztál. Mondom: – Hát meg kellett tegyem, ha kérte az illető, aki olyan merész volt és ennyire szabadon gondolkodott, hogy ezekről a dolgokról a püspök úrnak is legyen tudomása. A püspök úr köszönte és nagyon hálás volt érte. Mindig meghívott ebédre bennünket, amikor hozzá mentünk. Ugyanakkor többször vittem fel hozzá Kasza főorvost, ugyanis betegeskedett és ezt is mindig olyan hálával köszönte meg.

   A teológián történt egyszer, hogy nemrég voltam otthon és visszaérkeztem Fehérvárra. Azt mondja nekem a püspök úr: – Jól nézel ki, fiam! Igen, kegyelmes atyám, – mondtam –, a jó borvíz teszi. Azt mondja nekem: – A jó bor.

   Még egy dolgot elmondanék, ami nekem nagyon fontos volt. 1964-ben König bíborost az ortodoxok meghívták Bukarestbe. Az mondta, hogy csak abban az esetben jön el Bukarestbe, ha az egyedüli fungens püspök meglátogathatja. Ekkor telefonáltak Márton Áron püspöknek. Mit válaszolt a püspök? A püspök nem mehet. A püspök nem szabad. A püspöknek nincs személyi igazolványa. A püspök fogságban van, szobafogságban. Ezért nem indul el Bukarestbe. Erre kocsit küldtek utána és bevitték. Ekkor találkozott König bíborossal. Nem ment haza, hanem a bukaresti érsekségen szállt meg.

   Aznap délután, pénteken felkereste őt Emil Bondăraş és akkor akarta közölni vele Ceauşescu üzenetét, hogy ettől a naptól kezdve szabad, de a püspök úr nem volt otthon. Emil Bondăraş egy cetlit hagyott az ajtóban és arra kérte: – Holnap tessék felkeresni az irodában!

   Elment másnap a püspök úr és felkereste Emil Bondăraşt, aki közölte vele, hogy visszaadják a szabadságát. Azt kérdezte a püspök, – Mi az oka ennek? Mik a feltételek? A válasz: – Semmi. A püspök urat megismertük, ezért nincs semmi feltétele a szabadon engedésnek.

   A következő nap reggelén én ministráltam neki. Azt mondja nekem a szentmise végén, a hálaadás után miután az oltár előtt térdelt: – Fiam, ma milyen programotok van? Mondtam neki: – Irodalmi iskola van. – Meddig tart? – 11, fél 12-ig. A püspök úr 12 órakor a rektorral, – ő volt az, aki bevezette hozzánk a teológiára – aki kinyitotta a nagy terem ajtaját, és belépett a püspök. Ezt a pontot, ezt a találkozást a teológiával és a püspökkel, ezt nem lehet leírni, nem lehet elmondani. Ez egy óriási nagy történelmi esemény volt. Attól fogva bármi történt vele, bárhol járt, mindig átjött a teológiára, vagy mi mentünk át hozzá és elmondott nekünk mindent. Amikor első alkalommal Rómába került, hazatérve beszámolt róla.

   A püspök úr tanított engem szociológiából. A II. Vatikáni Zsinat Gaudium et spes című dokumentumát magyarázta. Szenzációs volt. Most is, ha az ember belenéz a jegyzetekbe úgy elbámulja, azt hogy tudniilik a magyarok közt ő volt a legjobb szociológus, aki ezeket a dolgokat olyan mélyen tudta tanulmányozni, magyarázni bárki léleknek. Nagyon sok alkalommal találkoztam vele. Nagyon sok kedves találkozó volt, annál is inkább, mert hatodéven főmagiszter voltam. Mindig egyedül mentem hozzá, amit nem volt szabad, de a titkár felengedett a püspök úrhoz és együtt beszélgettünk.

   Amikor hatodéven megtiltották, hogy kirándulni menjünk, nem tudtuk mitévők legyünk. Elhatároztam, hogy elmegyek a püspök úrhoz, hogy megbeszéljem vele azt, hogy miért tiltották le a kirándulásunkat. A püspök úrral leültünk és mondta, hogy milyen megoldást keressünk. Megkérdezte: – Hogy vagy a tanárokkal? Hogy vagy a tanári karral? Hogy vagy ezzel a tanárral, vagy azzal a tanárral? Válaszoltam, hogy jól vagyok. – Na, jó. – mondta. Akkor beszélj velük, hogy menjen el dr. Faragó a rektor úrhoz, hogy foglalja írásba, mert ugye voltak ott is ilyen-olyan problémák. Ő nagyváradi volt. Nagyváradról nagyon sokan bementek a teológiára és a püspökségre, amíg ő börtönben volt. Amikor onnan kijött, azt kérdezték tőle, hogy Bukarestből kormányozza az Egyházmegyét? Akkor ő azt mondta: – Hogyne. Codex Juris Canonici szerint, tehát a törvénykönyvünk szerint. Az pedig azt írja, hogy a püspöknek otthon, azaz helyben kell laknia és úgy kormányozza az egyházmegyéjét. A rektor elment a püspök úrhoz és megmondta neki. A püspök úr lement az irodába. Felhívta Bukarestet. Nem tudtak róla semmit. Volt neki egy Visan Laci bácsi nevű jó barátja, aki örmény származású volt ugyan, de ott dolgozott Bukarestben az államtitkárságon. Ők együtt beszélték meg a rektorral. A prefektus figyelmeztetett: – Uram, vigyázz nehogy megtudják, mert akkor neked véged. De a püspök úr ezt megoldotta. És nemcsak ezt, hanem sok-sok mindent, ami a teológiával kapcsolatos volt.

   Róla beszélni tehát nagyon nehéz, de ugyanakkor róla beszélni nagyon könnyű, mert olyan ember volt.

   Elhangzott 2017. február 8-án Márton Áron püspökkészentelésének 78. évfordulóján a Magyar Főkonzulátus kolozsvári rendezvénytermében Ft. Kovács Sándor Kolozs-dobokai főesperes visszaemlékezéseiben.

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…