Orbán László (1969-2008), egyetemi lelkész

T.György Balázs prédikációja Orbán Laci temetésén

“Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért.” Jn 15,13

Krisztusban szeretett testvéreim, engedjétek meg, hogy kicsit Lacival beszélgessek.
Kedves Laci! Azok a fiatalok, akik veled voltak a deltában, elmondták hogy szombaton megdicsértek téged a salátáért, amit készítettél. Utána azt kezdték játszani, hogy meddig tudják fokozni, a dicséretedet. A végén az jött ki, hogy az lenne az utolsó, amit már nem lehetne fokozni, hogyha életedet adnád valakiért. Aztán kacagtatok és folytatódott az élet és jött a pillanat, amikor életedet oda kellett adnod.

Az életedből még csak ez hiányzott, hogy szeretetből valakiért odaadjad az életedet. E tetteddel beléptél oda, ahol az élet teljessége és reményünk szerint az örök dicsőség várt rád. Kinyílott számodra a csodálatos szentháromságos élet, amiről a mesteri dolgozatodat is írtad, és amire tízest kaptál. Nemrég arról beszélgettünk, mit jelent az, ha valaki teljesen meghal önmaga számára és az Elhagyott és szenvedő Jézust választja. Akkor azt mondtad, megéri, ha valaki teljesen átadja magát így Jézusnak. Mert közösséget talál már itt a földön és a szentháromságos közösséget odaát.
Köszönöm Istennek, hogy megismerhettelek és úgy ismertelek meg egyszerre hármatokat, téged Csapai Árpit és Halai Zolit, hogy az élet értékeit kerestétek. Aztán láttam, hogy Isten megérintett és meghívott. Fáklyának állított oda Isten a fiatalok elé.

Azt akartad, hogy ott légy Jézus mellett, ezért úgy érezted, hogy azt kéri ő tőled, hogy válasszad őt úgy, hogy nem mész el szüleiddel, Magyarországra, hanem itt maradsz. Tudom ez neked is nehéz volt és szüleidnek is. Tudom nagyon szeretted szüleidet, de Jézus személyes szeretete annyira megragadott, hogy maradtál.

Ha jellemezni szeretném az életedet, akkor egy huncut játékod jut az eszembe. Szerettél úgy állni egy zsebtükörrel, hogy a nap sugarai ráessenek a tükörre, és mások szívére irányítsad. Igen ez volt az életed úgy állni, élni, hogy Isten szeretetének sugarait befogadod és másoknak továbbsugárzod. Emlékszel tíz éve, primiciádon három dolgot mondtam. Mit vár ma el Isten a paptól? Mit vár el a világ a paptól? Mit várjon el a pap önmagától?

Mit várt el Isten tőled? Hogy az evangéliumot hirdesd. Mi az evangélium? Maga az élő személyes Krisztus. VI. Pál pápa szépen megfogalmazta: – Krisztus a mai világban is megszülethet bennünk és Jézus megszülethet közöttünk. Ahogy én ismertelek, és mások is elmondhatják, a te csendes szolgáló jelenléteddel, a folyamatos önmagad ajándékozásával Jézust sugároztad mindenki szívébe. Jézus békéjét tudtad nyújtani, mert benned élt ő. Papi közösségedben megtapasztalhattad, hogy milyen nagyszerű, hogy a Feltámadott fénye ott van és ezt adhatjuk tovább. Megtapasztaltad, hogy az emberek nem utánad indultak el, hanem Jézus után aki benned élt és akinek a jelenlétét te sugároztad. Tudom, nagy élményeid közé tartozott, amikor láttad és tapasztaltad, hogy rajtad keresztül Jézus sokakat megérintett. Így merem remélni, hogy amikor odaálltál az ítéletre, akkor Jézus maga állapította meg, hogy derék szolgája voltál.

Mit várt el a világ tőled? A primiciás beszédemben azt mondtam: Némán vagy harsogva, de mindenképp határozottan azt kérdik: valóban hisztek is abban, amiről beszéltek? Úgy éltek, ahogyan hisztek? Azt hirdetitek, amit éltek? Azt várja el tőlünk a világ, hogy legyen egyszerű életünk, legyünk imádságos lelkek, szeressük embertársainkat, főleg a kicsinyeket és a szegényeket. Engedelmességet és alázatot akar látni, lemondást és áldozatkészséget. Micsoda ez? Mit akarnak ezek a szavak kifejezni? Azt, amit Fülöp apostol szavai, amikor így szólt Jézushoz: “Uram, mutasd meg nekünk az Atyát! Ez elég nekünk.” (Jn 14,8).

Az ember legforróbb vágya, legsürgetőbb igénye és papokkal szemben éppen ez: Mutasd meg nekünk Istent, s ez elég nekünk! Az Atyát mutasd meg életeddel, a teljes Szentháromságot. Sugározd Istent, Istennel telített személyiségből.

Kalkuttai Teréz anyát sokan követték a szegények szolgálatában. Ő maga így emlékezett vissza 1946-ra, amikor Isten hívását meghallotta: “Az üzenet teljesen világos volt számomra: mindent feladva Jézust kell követnem. Őt kell szolgálnom a legteljesebb szegénységben. Nem volt kétségem afelől, hogy ő szólít. Én már tudtam, hová tartozom: Jézushoz.” Bárki találkozott vele, ezt tapasztalta meg. Az egyik angol önkéntesre – aki akkor még csak 12 éves volt – mély benyomást gyakorolt első találkozásuk a rendi iskolában. “Mindenkivel egyformán kedvesen tudott beszélni. A mi hullámhosszunkon volt. Azóta is ugyanezt érzem, ha láthatom. Mindig az számára a legfontosabb, akihez éppen szól, legyen az illető kormányfő vagy az utca embere. Úgy látom, ugyanígy éreznek mindazok akik találkoznak vele, megérzik Isten jelenlétét benne.”

Hasonló élménye volt egy asszonynak, aki először járt a kalkuttai rendházban. A számára még ismeretlen helyen véletlenül megpillantotta Teréz anyát, amint éppen néhány látogatót üdvözölt. Egy Indiai házaspár mögött voltam éppen, ő nem láthatott, mert felénk háttal állt egyszerre csak hirtelen megfordult rám nézett és azt kérdezte: mikor határozod el magad? Annyira megdöbbentem, hogy szóhoz sem tudtam jutni. Valahonnan a lelke mélyéből megérezte, tudta, ki vagyok, miért jöttem. Mélységesen megrendültem s egész nap a kápolnában sírtam, próbáltam összeszedni magam. Világosan láttam, megértettem: Jézussal találkoztam.

Úgy érzem ez is találó a te életedre. Isten hívását meghallottad. Mindent feladva Jézust követted. Őt szolgáltad. Nem volt kétséged a felől, hogy ő szólít. És tudtad, hová tartozom: Jézushoz.” Bárki találkozott veled, ezt tapasztalta meg.

Hétfőn az internetről egy marék levelet töltöttünk le. Ezek mind veled kapcsolatosak, mind rólad szólnak. Mindenki valamit nagyon meg akar magyarázni, hogy mi volt a különös a veled való találkozásban. Felsorolták milyen nagyon tudtál az emberekre figyelni, nekik segíteni, áldozatot hozni, békét sugározni, belelátni a lelkükbe, szeretni. Miközben ezt felsorolják lelkük mélyén azt akarják kifejezni, hogy Jézussal találkoztak benned.

Emlékszel? Primiciádkor azt mondtam, hogy mit vár el a világ a paptól? Hát ezt, hogy megérezzék a köztünk és a bennünk jelen lévő Jézust. Nemcsak Jézust, hanem a teljes Szentháromságot. Ez a feladatunk. Jézus világosan beszél erről amikor azt mondja: “Aki szeret engem, megtartja tanításomat, Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni”. Jn14,23 Szent Pál ezt jól megértette, mert gyönyörűen fejezi ki az efezusi levélben: “Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy Lelke által megerősödjetek belső emberré, hogy a hittel Krisztus lakjék szívetekben s ti gyökeret verjetek és alapot vessetek a szeretetben. Akkor majd fel tudjátok fogni az összes szentekkel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, magasság és a mélység, megismeritek Krisztusnak minden ismeretet felülmúló szeretetét és beteltek Isten egész teljességével. Ef 3,16-19

Úgy tudom ez volt életed célja. A Szentháromságot megmutatni egyedül alig lehet, ide közösség kell. Először a monostori ifjúsági közösségnek voltál oszlopos tagja, és közössen építettük a Szeretet Várost. Majd Isten meghívott a fokolár lelkiségbe, ott e családot találtál. Majd papként papi közösségben éltél ahol megosztottad a lelkedet ez lett a te papi családod, ahol tanultuk, hogy valahová tartozunk, ahol figyelnek ránk, elfogadnak és szeretnek. Alkalmad volt Olaszországban a lelkiség papi iskolájában már kispapként jobban megismerni ezt az utat. Megtanultad, élted és megvalósítottad.

A harmadik gondolat amit a primiciádon feladatul kaptál, mit várjál el te önmagadtól? Akkor azt mondtam: azt hogy semmi és senki ne tudjon eltéríteni az evangélium helyes útjáról. Szt. Pál a Galatáknak ezt írja: “csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelmére meghívott titeket, ily gyorsan átpártoltatok egy más evangéliumhoz holott nincsen más. Csak néhány ember akad, aki titeket megzavar és elakarja ferdíteni Krisztus evangéliumát. De akár mi, akár egy mennybeli angyal más evangéliumot hirdetne, mint amit mi…” (Gal 1,8) Tehát te tudtad mit kellett tenned.

Elie Wiesel Nobel díjas író, mond el egy érdekes történetet. “egy igehirdető missziós pap megérkezik egy város főterére és elkezd prédikálni. Egyre többen és többen gyülekeznek köréje, hallgatják az üzenetet, az örömhírt. De aztán egyszer csak, legyintenek és sorban elmennek, magára hagyják a papot. De a pap nem hagyja abba az igehirdetést, hanem tovább mondja az üzenetet. A kerítés mögül egy kisgyermek figyeli. Oda megy a paphoz és a reverendáját kissé meghúzva azt mondja: hát atya kérem miért prédikálsz, nézz körül, mindenki elhagyott senkit sem tudtál megváltoztatni. Erre a pap azt mondja: nem baj fiam, az a fontos, hogy engem ne változtasson meg senki.”

Miben ne változtasson meg a világ, mondtam akkor: töretlen lelkesedésedben, abban a tudatban, hogy Krisztus kiválasztott és arra hívott, hogy hirdesd az evangéliumot, de nem akárhogy, hanem úgy hogy akikkel találkozol megérezzék Krisztust életedben.Ha ezt fogod tenni, csodákat fogsz látni életedben, Valaki mindig melletted fog állni, és az ő mindenkori jelenléte lesz a te jutalmad és boldogságod.

Még azt is mondtam, hogy mit várjon el még a pap önmagától? Azt, hogy mindig hű legyen a kereszthez. Egy idős pap jó barátom mondta – őt ezzel indította papi élete útjára lelkipásztora: – fiam, a papi élet nem könnyű, de ne torpanj meg, mert a világ és a hitvány gyerkőcök, az értetlen emberek csak azt a fát dobálják meg amelynek értékes, zamatos gyümölcse van. Igyekezz megteremni a krisztusi gyümölcsöt és aztán ne törődj azzal, hogy ki dob meg, s mekkora követ dob majd rád”. Te az életedet az Elhagyott és Szenvedő Jézusnak adtad, megtanultad a lemondást a teljes meghalást, most Vele ízleled a jutalmat. Akik ismertünk téged, tanúsítjuk, hogy ezt élted.

Lelki életedben különleges helyzetben voltál, mert a lelki atyád és a gyóntatód gyermekkori és ifjúkori legjobb barátod Csapai Árpi volt. Igazán ő ismert téged, s azt mondja, életed a megvalósulás csúcsán állt. Nagyszerű ember voltál. Ismerted korlátaidat, belső vívódásaidat szépen hordoztad, tudtál jó döntéseket hozni, minden nehézségeden a hittel léptél túl. Rendkívüli ember voltál, aki csendben éltél köztünk, és alig ismertünk, de lassan kezdtek felfedezni.

S milyen vigasztalásunk marad? “Fiam, ha Istennek szeretnél szolgálni, készülj fel igen sok megpróbáltatásra. Sir 2,1 Amikor már kemény megpróbáltatások érnek, akkor senki másnak nem lehetünk tetszésére, csak Istennek. Csak Jézushoz tartozik szívünk, senki máshoz, és sugározzuk őt. Ekkor azt fogja a fülünkbe súgni:

Aki engem keres, az megtalál. Aki megtalál, az megismer.
Aki megismer, az megszeret, Aki megszeret, azt én is megszeretem.
Akit megszerettem, kiüresítem, Hogy az én szememmel lásson,
az én lábammal járjon, az én szívemmel szeressen s kell-e ennél több?
Teljesítetted küldetésedet!
Isten megérintett és átölelt nagy-nagy szeretetével.

Az iwiw-en így mutatkoztál be: mi a kedvenc állatod: báránykák. Mi a foglalkozásod: pásztorkodom. Mit csinálsz amikor nem dolgozol: kincset keresek. Igen a báránykáidat, pásztoroltad, és végül életed odaajándékozásával megmutattad, hogy lehet a legbiztosabban a kincset megtalálni.

Papi jelmondatoddá azt választottad. “Ma velem leszel a paradicsomban” Lk 23, 43 A jelmondat, az egész életre szóló feladatot ad. Te egész életedben ezt a kincset kerested és megtaláltad. Most ott vagy a Szentháromság fényében, tüzében, nagy-nagy szeretetében. Ámen.

 

A Fokoláre papi közösség búcsúztatója

Îndoliată familie şi prieteni! A-şi vrea să-mi scuzaţi neputinţa de a vorbi, … dacă nu voi reuşi să-mi termin ceea ce am de spus.

În urmă cu zece ani l-am cunoscut pe Laci, şi de atunci familia noastră era Focolarul. Acolo ne-am spus trăirile noastre, bucuriile noastre, durerile noastre. Atunci când încercam să dăm o mărturie cu viaţa noastră, cum trăim cuvântul lui Dumnezeu, şi dintr-un motiv sau altul aveam […] că slujirea lui era una silenţioasă, anonimă, într-un oarecare fel, până sâmbătă seara, când slujirea lui n-a mai fost, nici anonimă, nici silenţioasă. De atunci mi se pare că Laci, nu numai că nu ne vorbeşte aşa cum obişnuia să facă, ci ne vorbeşte doar cu viaţa lui. Îţi mulţumesc Laci, îţi mulţumim, pentru toţi aceşti ani.

Nu pot să-mi iau rămas bun, aşa cum … dar o fac aşa cum ştii, ştim, şi cum am învăţat. La revedere Laci, Domnul să fie cu tine, în vecii vecilor. Amin

Cosmuţă Ovidiu

Az Egyetemi Lelkészség búcsúztatója

Laci! Abból a tudatból szólunk most hozzád, hogy te most is jelen vagy közöttünk, és ugyanazon mosoly van az arcodon, amellyel mindig bátorítottál minket. Olyan könnyű volt szeretni téged, és olyan nehéz most elengedni. Te több voltál, mint egyetemi lelkész, te igazi pásztora voltál báránykáidnak, báránykáid pedig jól ismerték hangodat. Bíztunk benned, szavaidnak súlya volt. Melletted értékesnek tartottuk magunkat, önmagunk lehettünk, mert te mindig őszinte érdeklődéssel fordultál felénk, mindenkiben megláttad az egyedit, a szépet, a krisztusit. Te ismerted juhaidat, és juhaid is ismertek téged, mert te engedted, hogy megismerjenek. Ránk mindig volt időd, s mindig ott voltál, ahol szükség volt rád, leültél velünk beszélgetni, tanácsokat adtál, főztél nekünk, imádkoztál értünk és velünk. Mi körülrajongtunk téged, bár te sohasem szeretted, ha ünnepelnek. Alázatosan háttérben maradtál, de mikor báránykáid veszélyben voltak, mindig kiálltál értük.

Hittél bennünk, mertél álmodni, és ezeket az álmokat Isten kezébe helyezni. Bíztál abban, hogy van jövőnk együtt, s nehéz most ezt a jövőt nélküled elkezdeni. Bár most árvának érezzük magunkat, tudjuk, hogy nem hagytál magunkra minket, mert Istennél vagy, és szüntelenül közbenjársz értünk. Ajándék volt, hogy ismerhettünk téged. Azt tanultuk tőled, hogy ne féljünk a fájdalomtól, merjünk szembenézni vele, mert az valami jónak a forrása. Ezért most, amikor hatalmába kerít a fájdalom, ez ad erőt és segít túllépni a veszteségen. Hogyha elakadunk a fájdalmunknál, csak a körülöttünk levő szenvedés gödrét tekintjük, akkor megfeledkezünk a csúcsról, ahová tartunk, ahová Jézus vonz, és ahonnan majd csodálatos látvány tárulkozik a szemünk elé. Meg kell látnunk a sziklék közt megbújó virágot, és feladatunk, hogy ne tévesszük szem elől a célt, az örök életet. Hogyha ezt megértettük, akkor megvilágosodik számunkra, hogy te már megmásztad a csúcsot, nem akadtál el egy gödörnél sem, hanem Istenben remélve felálltál és mentél tovább. Mint jó pásztor, most a hegyről biztatsz bennünket, hogy álljunk fel és menjünk tovább.

A Katolikus Egyetemi Lelkészség nevében elmondta Csog Árpád

A paptestvérek búcsúztatója

Miután az előbb elbúcsúztattak a család nevében, szüleid, testvéreid, rokonaid, valamint elbúcsúztattak a Fokoláre lelkiség nevében, szeretnék én is búcsút mondani neked paptestvéreink nevében, és a Kolozsvári Egyetemista Lelkészség diákjaitól, hisz ők is búcsút vesznek tőled. Szeretnék egyházmegyénk és országunk fiataljai nevében is búcsút venni tőled, a különböző egyetemi lelkészségek nevében, úgy az itteni, mint az anyaországban levőkben, hisz többen már különböző utakon részvétüket fejezték ki.

Laci, szinte húsz évvel ezelőtt, amikor elkezdtük a teológiát, hetente egy kis csoportban együtt elmélkedtük az igét, amelynek tapasztalataival egymást megörvendeztettük, úgy a pozitív, mint a negatív tapasztalatokkal. Volt egy párszor alkalmunk egymás szemébe nézni és kimondani: kész vagyok az életemet adni érted, de ez bár játéknak tűnik, de létrehozza ami Istenünknek a jelenlétét közöttünk. Kedves emlékem, amikor együtt fürödtünk a Kotori öbölben, akkor is mosolyogva ezt egymásnak kimondtuk, és te ezt nagyon komolyan tetted. Kész voltál az életedet adni embertársaidért. Nem véletlen, hogy nem a gyász színeit öltöttem magamra, talán ellent mond a liturgiának, a föltámadás színét a fehéret, az szentek színét.

Tudom, hogy neked is szükséged van arra, hogy imádkozzunk lelked üdvéért, de valami belülről azt sugallja nekem, hogy nekünk van szükségünk a te közbenjáró imádra, úgy a te áldozatod, szereteted hősiessége, nem csak egy véletlenszerűség volt, ez az áldozat talán nekünk mindannyiunknak, papoknak, elöljáróknak és diákoknak szól, hogy tudjunk mi is olyan lelkülettel élni hivatásunk csúcsán, mint ahogy te nekünk példát mutattál. Kérünk imádkozz, hisz ott vagy te, ahol Jézus megígérte: Még ma velem leszel a Paradicsomban.

Nagy-György Attila

Születésnap van

Orbán László ravatalára

Megállt az óra. Utolsót ütött. Beteljesedett a befejezetlennek vélt mű. Földi pályafutásod utolsó akkordja elhangzott. Ezután a visszhangé a tér, amely betölti a bennünk maradt űrt. Elmentél, csak úgy beindultál a tengerbe, menteni embert, közösséget, életet.

Életed árán hoztál nekünk világosságot, szeretetet, reményt. Megtéréseddel, életutaddal, hiteddel hirdetted az örök igazságot, hogy Krisztus bennünk él. Alázatoddal tanítottál megértenünk azt, hogy maradjunk eszköz Isten tervében. Te egy kemény, jól használható eszköz voltál, ott is alkottál, ahol mások már lehúzták a rolót, emberi szívek rejtekén kutattál, mások életébe örömet hoztál, csüggedő embernek vizet adtál Krisztus életvizéből. Merítettél, mert ott sok van, csak az út a forrásig tele van bozóttal, tövissel, árnyékkal, pókhálóval, nem egyenes, nem verőfényes, nem sima, s te mégis ezen az úton jártál.

Engedelmességed Istennél nyert értelmet, amikor elfogadtad, hogy a KEL virágoskertjét kell öntöznöd. Itt nem egy-két virággal foglalkoztál, hanem az egész kertet egyformán gondoztad. Nem a virágok illat vagy szépség szerinti osztályzásával, hanem mindenik virág a maga különbözősége és mássága által való, egyéni fölemelkedésével és tökéletességre törekvésével foglalkoztál odaadó módon. Hej, hányszor szúrtunk meg töviseinkkel, de te elfogadtad, mert töviseink is hozzánk tartoznak. Hányszor hervadoztunk, mert vagy a napfény nem tetszett vagy az árnyék, vagy a szirmainkat rágták a bogaraink, vagy a leveleink száradtak le a sok mesterséges és mesterkélt hatás miatt. Hogy örvendtél, ha valamelyikünk jövőbe vetett hittel megtalálta párját és mennyire nem szeretted, ha pillangókba lettünk szerelmesek, mert te előre tudtad, a pillangó hernyói majd ismét lerágják szirmainkat. Tőled tanultuk, hogy tanuljunk, mert ezzel a Mennyország is gazdagodik.

Születésnap van, amit három napig ünnepelünk, égi születésnap, hisszük azt, hogy megadja neked az Úr a Mennyei tündöklést, az égi társaság kegyelmét. És hisszük, hogy ha ezt megkapod nem ásod el egyke talentumként, hanem ránk pazarolod, minket segítesz, kéréseinket viszed és hozod, azaz hordozod úgy, mint Krisztus földi szolgálata alatt megannyiszor. Maga mellé vett az égiek társaságába és véglegesen idehelyez, sőt kinevez, hogy ezután mindig velünk, az egyetemistáiddal, a KEL-el kelj és feküdj. D.a.J.K.

Bíró Ernő

-forrás: eredeti felvételek-

Keresés a honlapon…
Régebbi írásaink…