9. október, 2019Igehirdetések No comments

   Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát: Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:

Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe.”

                                   Lukács Evangéliuma 11, 1-4

   Az izrealita gondolkodásmód misztikus dicsfénnyel vette körül Istent, neve tabu volt.

   A kereszténynek és az izraelinek a legfőbb gondja az kell legyen, hogy Isten neve megszentelődjön. Isten megszentelődése elsősorban jóságának, teremtő tevékenységének, szentségének a kiáradásában valósul meg. Isten országa nem a földi uralkodó rendszerekhez hasonlítható, hanem elsősorban az egyenlőség és a béke uralmának a védjegye alatt bontakozik ki. Az ország Krisztushoz hasonlít, mindig jelen van, mégis meghirdeti újra eljövetelét. A már és a még nem eszkatológikus feszültség úgy következik egymásra, hogy egyik se érintkezik a másikkal.

   Isten dicsőségének, szentségének a megnyilvánulása után az embernek még materialista szükségletei is vannak. A mindennapi kenyér a létfenntartáshoz szükséges dolgokat jelenti. Ezek megszerzésében azonban Isten nem menti fel az embert a következetes munka, a kutatás, a fejlődés alól, hanem megszenteli, jóváhagyja az emberi szorgalommal elért eredményeket. A fizikai táplálékon túl az embernek szüksége van lelki erőforrásokra is. Az ember amikor nem Isten tervét követi, akkor önös céljait akarja megvalósítani, és a saját dicsőségét építi, amelyet később a moralisták a bűn foltjának is neveztek. Istennek nem tetszik a megosztott szív, ugyanakkor nem moralistaként áll az emberrel szemben, hanem Atyaként. Nekünk van szükségünk tudatosítani azt, hogy vissza kell térjünk az atyai házba. A mi személyes döntésünk nélkül Isten nem tolakodik bele az életünkbe, hiszen a szeretet koldusának is szokták nevezni.

   Az Istenhez való közeledés egyik legfontosabb tényezője az embertársainkkal való egyetértés, kiengesztelődés. A megbocsátás nem bírói élet, hanem Isten jóságának, irgalmasságának a gyakorlatba ültetése. Kifejezésre jut itt az a gondolat, hogy Isten az, aki jóváhagyja a kísértést, hogy kipróbálja követőinek a hűségét, ellenállását. Mivel Istent tekintették minden történés okának, ezért a kísértés is csak az Ő jóváhagyásával történhet meg. Mivel igazságos a kísértés soha nem múlhatja fel emberi erőforrásainkat, Isten mindenkinek a képessége szerint engedi meg a kísértést. Azt is lehet mondani, hogy a kísértésben nem lehet túlzással vádolni az Istent. A rendezetlen ösztön, a zabolátlan vágyak az ember mélyéből kerülnek felszínre, könnyen helyet adva a csábításoknak. A rossz gyökerei mindig az emberi szívben találhatók, az ember csak segítséget kérhet Istentől ezeknek a kordában tartására. Nem vádolhatja meg Istent kísértéssel.

Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom